2009. november. 26. 14:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 02. 17:16 Világ

Obama is beugrik a klímacsúcsra

Barack Obama amerikai elnök és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök is bejelentette részvételi szándékát a koppenhágai klímacsúcsra, szakértők ennek ellenére nem várnak nagy eredményeket. Szerintük kiábrándítóan alacsony csökkentési vállalást javasol majd Dániában a washingtoni delegáció.

A személyi bejelentések mellett a két legnagyobb CO2 kibocsátó állam vezetői széndioxid-kibocsátási célokat és programokat is közzétettek. Ezek szerint az Egyesült Államok 2020-ra 17 százalékos csökkentési vállalást tehet a koppenhágai ENSZ klímacsúcson, a következő évtizedere pedig további lépcsőzetes CO2 mérséklést tűz ki célul.

Eközben Kína bejelentette, hogy Ven Csia-pao miniszterelnök képviseli majd az ázsiai szuperhatalmat Dániában. A miniszterelnök bejelentette, hogy a GDP egy egységére eső szén-dioxid-kibocsátást a 2005-ös szinthez képest 2020-ig 40-45 százalékkal csökkentik. Ez gyakorlatilag annyit jelent szakértők szerint, hogy növelik az energia felhasználás hatékonyságát.

"Az intézkedés a kínai kormány nemzeti sajátosságokon alapuló önkéntes hozzájárulása a klímaváltozás elleni globális küzdelemhez" - fogalmaz a kormány közleménye. Kína bejelentését azt követően tette, hogy a Fehér Ház jelezte Barack Obama elnök részvételi szándékát a konferencia megnyitóján. Személyes megjelenésével szeretné megerősíteni az Egyesült Államok elkötelezettségét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának jelentős csökkentése mellett.

Egy korábban napvilágot látott pekingi álláspont szerint Kína - a nagy nyomás ellenére - Koppenhágában nem tesz magára nézve kötelező vállalást a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére. Az ázsiai ország már több alkalommal is nyilvánvalóvá tette, hogy a fejlett gazdaságok számára kötelező érvényű kibocsátási kvóták lefektetésére törekszik ugyan, de elutasít minden ilyen jellegű korlátozást saját magára nézve. Kína szerint igazságtalan lenne minden országra egyaránt érvényes kötelezettségeket róni a globális felmelegedés elleni küzdelemben, mivel a környezetkárosítás oroszlánrészét a fejlett országok idézték elő iparosodásuk során az elmúlt 100-200 évben.

Amerika vállalása csak szimbolikus

Az Európai Unió örömének adott hangot Obama részvétele és elköteleződése kapcsán, de a BBC tudósítója szerint az amerikai környezetvédelmi szervezetek kifejezetten csalódottak a tárgyalás alapjául szolgáló kibocsátás-csökkentési számok kapcsán.

Az amerikai elnök várhatóan december 9-én érkezik Koppenhágába, de a tervek szerint nem marad a 12 napos megbeszélések végéig, annak ellenére, hogy a végső megállapodás csak az utolsó napokra jöhet össze, ha egyáltalán sikerül konszenzusra jutnia a résztvevőknek.

A hivatalos washingtoni tájékoztatás szerint a 2020-as 17 százalék után, 2025-re 30, 2030-ra 42 és 2050-re 83 százalékos vállalásról szóló javaslattal ül majd a tárgyalóasztalhoz az Egyesült Államok. Ráadásul míg az európai országok az 1990-es bázisévhez képest csökkentenének 20 százalékkal – illetve globális alku esetén 30 százalékkal - addig Amerika 2005-öt jelölte meg bázisévnek. Ez azt jelenti, hogy az EU-val szemben alig pár százalékos vállalást tesznek, hiszen 1990 óta az USA kibocsátása 15 százalékkal nőtt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.