2009. november. 25. 10:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 25. 10:14 Világ

Büszke házasságon kívüli gyermekére a fehérorosz elnök

Rózsaszín a pofija, szőke a haja, apukája pedig nagyon büszke rá: amióta Fehéroroszország erőskezű elnöke, Aljakszandr Lukasenka beszámolt arról, hogy van egy házasságon kívül született gyermeke, Nyikolaj lázban tartja a szigorú erkölcsű volt szovjetköztársaság közvéleményét.

Az ötéves fiúcskát, becenevén Kolját november elején apukája Kijevbe is magába vitte, a Viktor Juscsenko ukrán elnökkel rendezett találkozóra. Előzőleg már több hivatalos találkozón feltűnt kicsi figurája a hatalmas termetű bajszos apa oldalán, például a FÁK országainak Kirgizisztánban rendezett találkozóján, vagy fehéroroszországi helyi választásokon, illetve egy katonai parádén.

2009 tavaszán a Vatikában is járt a papával és a tarka egyenruhájú svájci gárdistákról megállapította, hogy „ezek amolyan bohócok”, viszont Lukasenka szerint „könnyekig meghatotta XVI. Benedeket, aki még azt is elfelejtette, hogy ő a római pápa” – jelentette ki a büszke apa egy nemrég adott interjú során.

Kolja első nyilvános szereplése 2008 elejére esnek. A fehérorosz média kezdetben kommentár nélkül sugározta ezeket a képeket, s csak több hónapos bizonytalanság után fedte fel a kisfiú kilétét. Az elnök, akinek Viktor és Dmitri személyében két felnőtt fia is van, 2008 áprilisában még növelte is a zavart, kijelentve, hogy „legkisebb fia” egy napon Fehéroroszország elnöke lesz.

Végül 2008 nyarán a Komszomolszkaja Pravdának nyilatkozva az utolsó kétséget is eloszlatta, bejelentette, hogy van egy harmadik fia is, azt pedig, hogy mindenhová magával viszi, azzal indokolta, hogy a kis Kolja nagyon ragaszkodik hozzá, mindig vele akar lenni - és senki mással.

A fiú „házasságon kívül született gyermek” státusza egyáltalán nem zavarja az apát. „Legyen ez jó példa: ha az életben fiad van, mit számít, hogyan született? Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök azt mondta nekem: „Ez isten ajándéka”. Akkor mitévő legyek? Eltitkoljam azt, ami Istentől való?”

Ugyanakkor az Európa egyik leginkább tekintélyuralmi országának tekintett Fehéroroszországban sok ember zavart érez ezzel a jelenséggel kapcsolatban, és az országot 1994 óta egyeduralkodóként irányító vezető „szeszélyének” tekinti.

Aljakszandr Faduta minszki újságíró, aki 2005-ben életrajzi könyvet írt Lukasenkáról és olyan ritka személyiségnek számít, aki nyilvánosan hajlanók beszélni a témáról, úgy véli, hogy Kolja létezésének ténye „valósággal sokkolta a társadalmat”. „Különösen a nők reagáltak igen ellenségesen” arra, hogy a gyerek házasságon kívül született – mondta el az AFP-nek.

Lukasenka, aki maga apa nélkül nőtt fel, már sok éve nem élt együtt feleségével, Galina Rodionovnával és nem tarthatott igényt a mintaapa szerepre. „Ám mindeddig megfelelt bizonyos normáknak.” Most viszont, véli Faduta, „megsértette szavazóinak egy részét, a nőket”, akik legfőbb támogatói között voltak – márpedig a következő elnökválasztás már 2011 tavaszán esedékes.

A gyermek anyjának személye szintén vita tárgya. Általában elfogadott vélekedés, hogy az elnök korábbi orvosáról, Irina Abelszkajáról van szó, akinek ma egyáltalán nincs bejárása a gyermek apjához. „Márpedig mindenki tudja, hogy egy gyermek nem nőhet fel anya nélkül” – hangoztatja a szakértő.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.