2009. november. 19. 19:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 19. 20:02 Világ

Brit biztost javasolnak a szocialisták EU-külügyminiszternek

Catherine Ashtont, a britek kereskedelmi EU-biztosát javasolják az európai szocialisták uniós "külügyminiszternek" - közölték csütörtökön Brüsszelben, közvetlenül az EU-csúcstisztségek elosztásának szentelt uniós csúcstalálkozó kezdete előtt.

Ashton jelölését Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának helyettes vezetője hivatalosan is megerősítette. Az EU állam-, illetve kormányfői azért gyűltek össze munkavacsorára, hogy kijelöljék az Európai Tanács elnökének, valamint az uniós diplomáciai apparátussal megerősített kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek a személyét. Ez utóbbi tisztséget balközép politikusnak szánják.

A szocialisták külön egyeztettek egymással az uniós csúcs előtt. Ezután Martin Schulz szocialista EP-frakcióvezető - akkor még név említése nélkül - közölte, hogy van jelöltjük a szocialistáknak az uniós "külügyminiszteri" posztra, és ez áttörést jelent. Eközben az Európai Tanács székházába sorra érkeztek az állam- és kormányfők, majd visszavonultak a zárt ajtók mögötti vacsorára. Előzőleg néhányan rövid nyilatkozatot tettek.

Angela Merkel német kancellár azt hangsúlyozta, hogy Berlin széles körű egyetértésre törekszik mindkét poszt betöltését illetően. A szocialisták előzetes egyeztetésén részt vett Gordon Brown miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy London "realista módon" szemléli Tony Blair volt munkáspárti kormányfő esélyeinek alakulását az Európai Tanács elnöki tisztségére.

Ezek az esélyek nyilvánvalóan elszálltak, ha az 53 éves Ashton megkapja a kül- és biztonságpolitikai főképviselői posztot. Az előzetes tervek egyébként is arról szóltak, hogy a tisztségre az egyensúly kedvéért jobbközép politikust fognak jelölni. Hogy az elnöki tisztségre most kinek az esélyei nőttek meg, egyelőre nem világos. Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök azonban - akit korábban gyakran emlegettek az esélyesek egyikeként - közölte az újságírókkal, hogy ő maga nem tartozik a jelöltek közé.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.