2009. november. 12. 11:24 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 12. 11:18 Világ

Blokád alá venne egyes szomáliai kikötőket Madrid

A madridi kormány azt akarja, hogy az Európai Unió haditengerészeti erői vonják blokád alá azokat a szomáliai kikötőket, ahonnan a kalózhajók legnagyobb része elindul az indiai-óceáni zsákmányszerzésre - közölte szerdán Carme Chacon spanyol védelmi miniszter.

"Spanyolország azt javasolja majd EU-s partnereinek a tagállamok kül- és védelmi minisztereinek jövő hétfői és keddi tanácskozásán, hogy katonai erőfeszítéseinket összpontosítsuk az érintett három kikötő blokádjára" - mondta Chacon egy rádióinterjúban. "Tudjuk, hogy ebből a három kikötőből indul azoknak a nagyobb hajóknak a többsége, ha nem az összes, amelyeket a kalózok arra használnak, hogy akár ezer mérföldre is eltávolodhassanak a szomáliai partvidéktől" - tette hozzá. Arról viszont nem szól a jelentés, hogy a miniszter konkrétan mely kikötők ellen gondolná szükségesnek a katonai akciót.

Hétfőn szomáliai kalózok a partoktól ezer mérföldre, azaz 1850 kilométerre próbáltak hatalmukba keríteni egy hongkongi olajszállítót, s bár akciójuk kudarcot vallott, ezzel távolsági rekordot állítottak fel. A kalózok általában nagyobb, a hosszú tengeri utat jobban bíró hajókat használnak a távoli körzetek elérésére, s ott azután kisebb, magukkal vitt csónakokkal indulnak támadásra.

Chacon szerint ezen akciók végrehajtói nem olyan romantikus kalózok, mint ahogy egyesek talán képzelik, hanem igazi bűnszövetkezetek, amelyek mindenféle hajót megpróbálnak elfoglalni. S emlékeztetett: jelenleg 12 hajó, s azok személyzete van a kalózok fogságában.

Az EU tavaly decemberben indította el történelme első haditengerészeti akcióját, az Atalante-műveletet, amelynek keretében a tagállamok kilenc hajója folytat járőrözést az Ádeni-öbölben és a szomáliai partok előtt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?