2009. november. 11. 10:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 11. 11:27 Világ

A rendkívüli EU-csúcs november 19-én lesz

Az Európai Unió soros svéd elnöksége rendkívüli csúcsértekezletet hívott össze november 19-re Brüsszelbe annak eldöntésére, hogy kik töltsék be a lisszaboni szerződés nyomán létrejövő új uniós csúcsposztokat - jelentette be szerdán egy stockholmi szóvivő.

A svéd elnökség arra az estére munkavacsorát hívott össze - mondta. A szóvivő szerint Fredrick Reinfeldt svéd kormányfő telefonon tanácskozott kollégáival arról, hogy kik töltsék be az EU állam-, illetve kormányfői szintű találkozóinak intézményes keretet adó Európai Tanács elnöki posztját, valamint a kül- és biztonságpolitikai főképviselői tisztséget.

Reinfeldt a Financial Times-nak adott interjújában elmondta: az első EU-elnök szinte bizonyosan a jelenleg is hivatalban lévő, vagy korábbi miniszterelnökök közül kerül majd ki.

Diplomaták szerint erős a támogatottsága Herman Van Rompuy belga miniszterelnöknek. De Bernard Kouchner francia külügyminiszter azt mondta, továbbra is versenyben van Tony Blair volt brit kormányfő, illetve Jean-Claude Juncker jelenlegi luxemburgi miniszterelnök.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?