2009. október. 02. 14:38 MTI Utolsó frissítés: 2009. október. 02. 14:39 Világ

Medgyessy: a mi érdekünk is, hogy stabil kormánya legyen Romániának

Magyarországnak is érdeke, hogy stabil és erős kormánya legyen Romániának - hangzott el azokon a megbeszéléseken, amelyeket Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök, Magyarország utazó nagykövete folytatott pénteken Bukarestben a politika néhány ismertebb szereplőjével.

 Az utazó nagykövet éppen a romániai kormányválság kellős közepén kezdte meg eszmecseréit egy nappal korábban Bukarestben, ahol a gazdasági kérdéseken túl pénteken a Romániában kialakult politikai helyzetről is képet kapott vendéglátóitól.

A kormányból kivonult Szociáldemokrata Párt (PSD) két vezető politikusával, Mircea Geoana pártelnökkel, a szenátus elnökével, valamint Adrian Nastase volt miniszterelnökkel, a PSD választmányi elnökével ült közös asztalhoz.

Mint azt Medgyessy az MTI-nek elmondta, mindkét román politikus kifejtette, hogy a mostani belpolitikai történésekre már a novemberi elnökválasztás nyomja rá a bélyegét. A szociáldemokrata vezetők helyesnek tartották, hogy minisztereik most léptek ki a koalícióból, szerintük ugyanis ez növelheti a PSD esélyeit a következő időszakban (Geoana maga is indulni készül az államfőválasztáson, a párt pénteki rendkívüli kongresszusán megerősíteni készül a pártelnök jelölését).    

Geoana a magyar vendégnek kifejezte meggyőződését, hogy Románia az elnökválasztásokig tartó rövid időszakban így is kormányozható marad, de a választásokon új helyzet áll majd elő. A PSD komolyan számít a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) való szoros együttműködésre - mondta Medgyessy Péter. 

Nastase - aki egyúttal a PSD választmányának elnöke - hangsúlyozta: a romániai gazdasági helyzet nagymértékben befolyásolja a mostani politikai feszültségeket és a szociális elégedetlenséget. Szerinte ha az országban nincs megfelelően erős kormány, nem lehet meghozni a gazdasági problémák gyors és hatékony megoldását szolgáló intézkedéseket. Mindkét román politikus hangsúlyozta: Magyarországnak is érdeke, hogy stabil, erős kormány legyen Romániában.

Medgyessy a kormányban maradt Demokrata Liberális Párt (PD-L) véleményét is megismerhette, mivel az előző napon találkozott Tudor Serbannal, a román gazdasági minisztérium államtitkárával. Emil Boc miniszterelnökkel a kormányválság eseményei miatt nem jöhetett létre a tervezett találkozó. Serban jelezte: a PD-L kisebbségben is képes lesz kormányozni az országot. 

Medgyessy Bukarestben tanácskozott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével is. A politikai és gazdasági kérdéseket egyaránt áttekintették. Markó felvázolta vendégének a mostani kormányválsággal kapcsolatos RMDSZ-álláspontot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.