2009. augusztus. 18. 22:49 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 18. 22:52 Világ

Vérfürdőt rendezett egy válás előtt álló német férfi

Vérfürdőbe torkolló családi dráma történt kedden Németországban, a Düsseldorfhoz közeli Schwalmtalban. A rendőrség késő esti közlése szerint hárman meghaltak, egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.

A tettes egy 50 év körüli, válás előtt álló férfi, aki a háza előtt lövöldözni kezdett, majd bezárkózott. A rendőrséget délután fél öt tájban riasztották a lövéseket és kiabálást halló szomszédok. Több mint 200 kommandós és mentők érkeztek a helyszínre, az épületet körbezárták, a környéket lezárták. 

A házat este nyolc óra előtt megrohamozták. A fegyveres férfi megadta magát. A rendőrök két halottat találtak a házban, egyet előtte. Egy súlyos sérültet kórházba szállítottak. Az áldozatok kívülállók, nem az elkövető rokonai - közölte a rendőrség. 

Az eddigi értesülések szerint kedden délután az elkövetővel együtt heten voltak a házban, amelyet a férfi válása miatt el kell adni, vagy kényszerárverésre kell bocsátani. A jelenlévők között voltak önkormányzati emberek és egy ingatlanügynök. Három személynek sikerült kimenekülnie a házból, amikor a tettes lövöldözni kezdett. A rendőrség szerdán közöl részleteket az esetről.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.