2009. július. 09. 17:15 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 09. 17:10 Világ

Újabb al-Kaida-terroristák szivárogtak be Európába

Nyugati terrorelhárító szervek figyelmeztetése szerint merényletek elkövetésére felkészült al-Kaida terroristák szivárogtak be titokban legkevesebb hat európai és közel-keleti országba.

A Taraf című török napilap csütörtöki számában a terrorizmusra szakosodott Debka izraeli hírportálra hivatkozva arról számolt be, hogy a 15-20 terroristát az al-Kaida pakisztáni és algériai táboraiban képezték ki utasszállító repülőgépek elrablására és a légi járművek felrobbantására.

Jelenleg valószínűleg Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Törökországban és Egyiptomban tartózkodnak.

Egyik célpontjuk a G8-as országcsoport Olaszországban kezdődött csúcsértekezlete lehetett. A Nyugati források szerint a támadás kitervelői azonban rájöttek, hogy a l'aquilai értekezleten részt vevő állam- és kormányfőket áttörhetetlen biztonsági kordon veszi körül. Ezért úgy döntöttek, hogy a terroristákat a G8-as csoporthoz tartozó országok birtokában lévő gépek ellen vetik be.

A Debka forrásai szerint a július 4-én kiadott első riasztás arra figyelmeztetett, hogy a terroristák a Turkish Airways török légitársaság amerikai vagy tel-avivi járatainak a felrobbantására készülnek. Ezért azokon a repülőtereken, amelyekről a gépek indulnak, illetve amelyekre érkeznek, szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek, és ezek azóta is érvényben vannak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.