2009. április. 24. 08:39 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 24. 08:34 Világ

Megtalálták Olaszországban a gyermekeit elhagyó német párt

Megtalálták csütörtökön az észak-olaszországi Valle d'Aosta autonóm tartományban a három kiskorú gyermekét három nappal korábban elhagyó német párt.

A 26 éves Ina Caterina Remhofot és a 24 esztendős Sascha Schmidtet a határ menti tartomány erdős vidékén találták meg a rendőrök, vélhetően át akartak szökni a szomszédos Franciaországba vagy Svájcba.

A férfi ellen Németországban elfogatóparancsot adtak ki, miután börtönből szökött meg, ahol betörésért kiszabott büntetését töltötte, és egy jutalomból kapott eltávozást használt ki arra, hogy élettársával, és annak három gyermekével Olaszországba meneküljön. A nő szabadlábon védekezhet az eljárás során, amelyben kiskorúak életének veszélyeztetésével gyanúsítják. A gyermekek, a hatéves Tim, a négyéves Sandra és a féléves Jonas Remhof első házasságából valók, apjuk jelenleg börtönben van, miután megölte negyedik közös gyermeküket. A kicsik, akiket a két felnőtt a tartományi székhely, Aosta egyik pizzériájában hagyott, jelenleg egy helyi gyermekotthonban vannak, és a La Repubblica című római lap on-line kiadása szerint pénteken viszik őket haza Németországba, az észak-vesztfáliai Finnentropba, ahol az anyai nagyszülők veszik őket gondozásba. A hatóságok megtalálták elhagyott kocsijukat is, benne Remhof naplóját, amely anyagi nehézségeikről tanúskodott.

A párt egy helyi lakos útmutatásai alapján találták meg egy olyan mocsaras területen, ahol az elmúlt években több öngyilkosság történt. A szökevényeknek már nem volt egy fillérjük sem, mobiltelefonjukat adták el, hogy némi élelmet vehessenek maguknak. Az aostai ügyész szerint "úgy tűnt, megkönnyebbültek, amikor véget ért menekülésük" - írta a La Repubblica

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.