2008. december. 31. 12:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 31. 12:31 Világ

A thaiföldi kormány több mint 2300 honlapot blokkolt 2008-ban

A thaiföldi kormány több mint 2300 internetes honlapot állított le 2008-ban, a zömüket felségsértésért - közölték.

A honlapok - amelyek több mint 90 százaléka külföldön is be volt jegyezve - egyebek mellett pornográf tartalom és nemzetbiztonsági okok miatt jutottak a betiltás sorsára - közölte a thai információs és kommunikáció technológiai tárca egyik tisztviselője.
   
Az első honlapok leállítására még 2007-ben került sor azt követően, hogy életbe lépett a törvény, amely felhatalmazta az illetékeseket, hogy lecsapjanak az internetbűnözésre, és felléphessenek az illegálisnak nyilvánított internettartalmak ellen.
   
Tavaly azonban még elvétve került sor honlapok blokkolására, míg idén elsősorban a felségsértés kategóriába számító esetek száma nőtt meg rohamosan. A minisztériumi beosztott szerint ennek oka a belpolitikai helyzetben kialakult konfliktus.
   
A thai lakosság többsége nagy tisztelettel tekint uralkodójára, a 81 éves Bhumibol Aduljadedzsre. A király szapulását jelenleg akár 15 évig tartó börtönnel is büntethetik az ázsiai a királyságban.
   
Az elmúlt esztendőben súlyos politikai válság alakult ki Thaiföldön, amely hónapokra megbénította a kormányt. A száműzetésbe kényszerült volt miniszterelnök, Takszin Sinavatra hívei kedden meghosszabbították kétnapos demonstrációjukat az új kormány ellen, azt követelve, hogy írjon ki általános választásokat.

Hirdetés