2008. december. 09. 20:10 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 09. 19:57 Világ

Újabb csontvázakra bukkantak Srebrenica térségében

Harminc csontvázra és nagy mennyiségű emberi csontra bukkantak törvényszéki szakértők a boszniai Srebrenicától 50 kilométerre északra lévő Kamenica falu mellett - közölték kedden igazságügyi források.

A csontvázak és a csontok az 1995-ben Srebrenica térségében lemészárolt emberek földi maradványai - közölte a francia hírügynökséggel Jasna Subotic ügyész. A jogász elmondta, hogy sok áldozat lábát és kezét összekötözték, a tömegsírban személyi okmányokat és ékszereket is találtak. A maradványokat DNS-vizsgálatnak vetik alá, hogy megállapítsák a meggyilkolt emberek személyazonosságát. 
   
A Kamenica környékén feltárt tizenkettedik tömegsírnál októberben kezdték meg az exhumálást. Több száz holttestet, illetve maradványt már kiásták a falu környékén.  
   
Szakértők szerint úgynevezett másodlagos sírgödrökről van szó, vagyis a holttesteket egyszer már kihantolták, majd egy másik helyen újra elásták őket, hogy eltüntessék a tömeggyilkosság nyomait. Srebrenicában mintegy 8 ezer embert öltek meg, közülük több mint 5600-at azonosítottak.
   
A tömeggyilkosságok egyik felelősét, Radovan Karadzicot, a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjét júliusban Belgrádban elfogták, miután 13 éven át bujkált. Ratko Mladic tábornok, Karadzic fő cinkosa azonban még szabadlábon van.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.