Útépítéshez kisajátíthatják a szlovák gazdák földjeit
Szlovákiában a földtulajdonosok megkérdezése nélkül építheti az állam az összes, jelenleg már épülő vagy még csak tervbe vett autópályát és gyorsforgalmi utat, miután parlament szerdán elfogadta az úgynevezett autópálya-törvényt. A pozsonyi Új Szó című napilap összeállításában azt írja: a kormány az építkezések meggyorsításának szükségességével indokolja a jogszabályt, az ellenzék szerint azonban megengedhetetlen módon korlátozza a tulajdonhoz való alkotmányos jogot.
A törvény szerint az állam valamennyi tervbe vett útvonalon megkezdheti az utak építését anélkül, hogy megszerezné a parcellák tulajdonjogát, sőt az adott parcellákra az államnak elővásárlási joga van, vagyis a tulajdonos az állam beleegyezése nélkül másnak nem adhatja el.
A jogszabály vonatkozik majd a dél-szlovákiai gyorsforgalmi utakra is, így például az R7-es, Csallóközön át vezető útra is, amelynek építése a tervek szerint 2012-ben kezdődik.
Simon Zsolt a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője szerint "alapvető jogokat sért a törvény, a tulajdonhoz való jogot tiporja sárba." Az Új Szónak nyilatkozó politikus szerint a jogszabály korlátozza a községek hatáskörét is, mivel a területhasználati határozatot nem a községi, hanem a kerületi építésügyi hivatalok adják majd ki, fellebbezni a döntés ellen pedig csak a régiófejlesztési minisztériumnál lehet.
A lap által megkérdezett alkotmányjogász a pozsonyi alkotmánybíróság eddigi döntéseiből kiindulva úgy véli, hogy a testület alkotmányellenesnek tartja majd az autópálya-törvényt.