2008. november. 26. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 26. 12:24 Világ

A thaiföldi hadsereg ejtette a bangkoki kormányt

A thaiföldi hadsereg főparancsnoka szerdán felszólította a kormányt, hogy mondjon le, és írjon ki előre hozott választásokat a hónapok óta húzódó belpolitikai válság megoldása végett.

Anupong Paocsinda helyi idő szerint délután tartott sajtótájékoztatót Bangkokban, miután az ország katonai és gazdasági vezetői válságtanácskozást tartottak. A főparancsnok felszólította a Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki párt aktivistáit, hogy hagyják el az előző nap megrohamozott nemzetközi repülőteret, és szüntessék be a kormányellenes megmozdulásokat.

Anupong hangsúlyozta, hogy a hadsereg nem készül puccsra. "Ha egy államcsínnyel véget lehetne vetni a problémáknak, akkor megtennénk, de valójában nem oldana meg semmit" - mondta. A főparancsnok elmondta: levélben fogja felszólítani Szomcsai Vongszavat miniszterelnököt, hogy oszlassa fel a parlamentet, és írjon ki előre hozott választásokat.

A kormányellenes tüntetők egyik vezetője elutasította Anupong felhívását a tiltakozó akciók beszüntetésére, és közölte: előre hozott választásokkal nem lehet megoldani a válságot.

Tüntetők elfoglalták a bangkoki nemzetközi repülőtér fő terminálját, s emiatt kedd este le kellett zárni a légikikötőt. Valamennyi induló járatot törölték, a beérkező gépek többségét más repterekre irányítják. A kormányfő a tervek szerint szerdán érkezik vissza a Peruban tartott ázsiai-csendes-óceáni csúcstalálkozóról, és a tüntetők szóvivője úgy nyilatkozott, hogy zárva akarják tartani a nemzetközi repülőteret, amíg Szomcsai le nem mond.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?