2008. június. 13. 12:04 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 13. 12:22 Világ

Pácban az unió, a „nemek” vezetnek Írországban

Az első részeredmények arra utalnak, hogy az írek elutasították az Európai Unió reformszerződését – jelentette a dublini közszolgálati rádió-televízió (RTE).

Az euró már megérzi

Az euró árfolyama több mint egy hónapja nem állt olyan alacsonyan a dollárral szemben, mint péntek délben, miután az RTE közölte az első részeredményeket. Az euró árfolyama a hír megjelenése után 1,5347 dollárra változott a korábbi 1,5390 dollár körüli szintről. Hasonlóra már volt példa a múltban is: az európai deviza 2005-ös gyengülésében jelentős szerepe volt, hogy Franciaország és Hollandia elutasította az európai alkotmányt.

A dublini, limericki, kerryi, corki és vidéki szavazókörzetekből érkezett első részeredmények azt mutatják, hogy a csütörtöki népszavazáson a „nemek” kerültek fölénybe. „Vagy jóval több az elutasító voks, vagy 50–50 százalékos a két tábor közötti arány. Mostanáig alig van olyan választóhelyiség, ahol az igenek vezetnek” – hangzott el a rádióban. Az első részeredményeket óvatosan kell kezelni, mert csak a választókörzetek töredékében értékelték ki a szavazatokat. A voksok összeszámlálása péntek délelőtt 9 óra körül kezdődött meg, a végleges eredmények késő délután várhatók.
Hirdetés