Meghalt két NATO-katona és egy tolmács Afganisztánban
Meghalt két NATO-katona és egy civil tolmács egy kelet-afganisztáni robbanásban - közölte szerdán a katonai szövetség.
A robbanás még kedden történt Gázni tartományban. Az egyik katona és a tolmács a helyszínen meghalt, a másik katona a kórházba szállítást követően, szerdán vesztette életét.
A NATO nem adott tájékoztatást az áldozatok állampolgárságáról. A Gázni tartományban szolgáló külföldi katonák többsége amerikai, illetve lengyel.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.