2008. május. 06. 15:02 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 06. 15:02 Világ

Élelmiszerválság: az ENSZ-főtitkár legfelsőbb csúcstalálkozót hirdetett

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felkérte az állam- és kormányfőket, hogy vegyenek részt az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) június elején Rómában tartandó csúcstalálkozóján, és új ötletekkel segítsék az élelmezési válság kezelését szolgáló új stratégia kialakítását.

A meghívókat a következő napokban küldik szét a június 3. és 5. közötti tanácskozásra. A főtitkár elmondta, hogy az élelmezési válság leküzdésére,a világszervezet több szakosított intézményének vezetőiből létrehozott akciócsoport jövő hétfőn tartja első ülését New Yorkban.

„A mostani válság nem hirtelen, derült égből villámcsapásként alakult ki, hanem az elmúlt évtizedek felületes, eredménytelen fejlesztési politikájának eredménye” – mondta az ENSZ-főtitkár hétfői sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy teljes gőzzel azon dolgozik, hogy az akciócsoport és a világ vezetői megoldást találjanak a problémákra. „Ha nem reagálunk megfelelően, a kialakult élelmiszerhiány akár világméretű válsághoz vezethet, amely százmilliók megélhetését, sőt a társadalmi és politikai biztonságot is veszélyeztetheti” – figyelmeztetett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.