2008. március. 08. 11:01 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. március. 08. 10:22 Világ

Sharon Stone 50 éves

Hollywood egyik legdekoratívabb és legokosabb színésznője, a nagy vihart kavart Elemi ösztön című film főszereplője, Sharon Stone március 10-én lesz ötvenéves.

Sharon Stone. Tudja, hogy mitől
döglik a légy
© AP
Egy pennsylvaniai munkáscsaládból származik, tízhónaposan beszélt, az iskolát ötévesen a második osztályban kezdte és 15 évesen már egyetemre járt (intelligenciahányadosa 154 pont).

Tinédzserként határozta el, hogy ő lesz a következő Marilyn Monroe, első lépésként szépségversenyeken indult és rendre győzött, a 70-es években már ő volt a Revlon kozmetikai cég arca. Karrierjét magánéleti tragédiák hátráltatták, egy autóbalesetben súlyosan megsérült, a nyakán keletkezett heget rendszerint ruháival fedi el.

A filmvásznon először 1980-ban Woody Allen egy filmjében tűnt fel néhány pillanatra, egy vonat ablakából kihajolva. Hollywoodban szőke Barbie-babának tartották s csak jelentéktelen szerepeket ajánlottak neki, azokat sem tehetsége, hanem külső adottságai miatt. Az áttörést az 1990-es év hozta meg, előbb megkapta Az emlékmás című sci-fi akciófilmben Arnold Schwarzenegger feleségének szerepét (a siker érdekében kick-box órákat vett) és a Playboy hasábjain is levetkőzött.

Neve immár ismert volt, filmjeit azonban továbbra sem sorolták a filmművészet legmaradandóbb alkotásai közé. A helyzet 1992-ben változott meg, amikor elvállalta az Elemi ösztön című thriller női főszerepét, amelyre addig nemet mondott Geena Davies, Michelle Pfeiffer, Julia Roberts is. A felejthető cselekményű, de erősen szexuális tartalmú film híres "lábemelős" jelenetével Stone berobbant a köztudatba.

A 2006-ban elkészült folytatás hatalmasat bukott, a legrosszabb filmnek járó Arany Málna-díjból négyet is elnyert, s Stone lett a legrosszabb színésznő. Vigaszul csak az szolgálhatott számára, hogy az első részéért kapott 750 ezer dollár helyett 13 és félmillióval gazdagodott bankszámlája.

Stone szerepelt a Sliver című erotikus krimiben, és Richard Gere (Vágyak vonzásában), Sylvester Stallone (A specialista), Gene Hackman (Gyorsabb a halálnál) oldalán. 1995 a komoly szakmai elismerést is meghozta számára, a Martin Scorsese rendezte Casino című filmért Arany Glóbusz-díjat kapott és Oscar-díjra is jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Bár képességeit nem vonják kétségbe, a kritika jobbára fanyalog az időközben producerré is előlépett Stone újabb filmjein. Neki ez nem szegi kedvét, távlati tervei között szerepel, hogy Jessica Tendyhez hasonlóan a nyolcvanon túl kapja meg az Oscar-díjat.

A szép szőke színésznő támogatja az AIDS-kutatást, a mellrák elleni küzdelmet és kiáll a homoszexuálisok jogaiért. Tavaly az általa is átélt szélütéssel foglalkozó televíziós kampányban tűnt fel (emellett asztmás, cukorbeteg és koffeinérzékeny is.) Sharon Stone háromszor volt férjnél, három örökbe fogadott gyermeket nevel. Lelkes rajongója a boxnak és a kosárlabdának, híve a buddhizmusnak és elszánt feminista.


Sokszor kitüntették: 1995-ben megkapta a francia Becsületrendet, 2004-ben az Emmy-díjat, a következő évben pedig a Karlovy Vary-i filmfesztivál életműdíját. Többször beválasztották minden idők legnagyobb színésznői és legszexisebb női közé.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.