2008. március. 05. 08:34 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 05. 11:14 Világ

McCain már a republikánusok elnökjelöltje

John McCain arizonai szenátor a keddi előválasztásokon szerzett győzelmeivel megszerezte az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségét.

© AP
McCain az előjelzések szerint mind a négy szövetségi államban nyert, ahol aznap előválasztást rendeztek. Vermont után Ohio, majd Rhode Island és Texas államban is megszerezte az elsőséget Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzóval szemben, aki keddig nem lépett vissza, pedig már matematikai esélye sem volt a jelöltséghez szükséges számú küldött összegyűjtéséhez.

Közép-európai idő szerint szerda hajnali 4 órakor a részadatok azt mutatták: McCain Vermontban 72-14, Ohióban 58-32, Texasban 56-33, Rhode Islandben 63-23 arányban vezetett.

Hillary visszatért
Hillary Clinton négy államból hármat is megnyert a demokrata előválasztásokon. Közülük kettő, Ohio és Texas is igen fontos volt, hogy tarthassa a lépést Barack Obamával. Bővebben itt!
McCain a texasi Dallasban mondott győzelmi beszédében megköszönte a támogatást a republikánus és a független választóknak, valamint a „független gondolkodású demokratáknak”. Azt hangoztatta: most kezdődik a kampány legfontosabb szakasza, meg kell győzni az amerikaiakat, hogy „a másik oldal által kínált tisztelt alternatívák” mellett az ő győzelme szolgálja legjobban az Egyesült Államok érdekeit.

Huckabee a texasi Irvingből gratulált McCainnek, bejelentette, hogy számára véget ért az előválasztási verseny. Hangsúlyozta, mostantól az a legfontosabb, hogy a Republikánus Párt egyesítse erejét a novemberi elnökválasztásra. „Győznünk kell az ország érdekében” – fogalmazott.

Az MSNBC értesülése szerint John McCaint szerdán a Fehér Házban fogadja George Bush elnök, hogy Huckabee kiesése után a rózsakertben bejelentse: a szenátort támogatja az elnökválasztási küzdelemben. Bush már korábban közölte, hogy McCaint igazi konzervatívnak tartja, de amíg Huckabee versenyben volt, egyik aspiránst sem támogatta.

A republikánus előválasztásokon kedden 256 küldöttről döntött a négy állam népessége. A szeptemberi jelöltállító pártkongresszuson 2380 küldött vesz részt, a jelöltséghez 1191 küldött szavazatára lesz szükség. McCain a CNN hírtévé becslése szerint a keddi győzelmekkel együtt 1195 delegátust gyűjtött össze.

McCain a legidősebb hivatalba lépő elnök lehet, ha megnyeri a novemberi választást. A szenátor kampánya tavaly ősszel teljesen megfeneklett, szinte esélytelen pozícióból küzdötte fel magát a csúcsra. Kiderült, hogy a demokrata párti Barack Obamához hasonlóan a centrista, független gondolkodású választók nagy tömegeit vonzza. McCainnek azonban komoly gondjai vannak azzal, hogy megnyerje a Republikánus Párt konzervatív magjának támogatását: több konzervatív gondolkodó még kedden is arra biztatta híveit, hogy a „liberális” McCainnel szemben a „konzervatívabb” (demokrata párti) Hillary Clinton jelöltségét támogassák a nyílt előválasztásokon, amelyeken pártregisztrációtól függetlenül a választók bármelyik párt előválasztásán voksolhattak.

Az MSNBC elemzői felhívták a figyelmet: még nem fordult elő, hogy egy párt meg tudja tartani a Fehér Házat olyan időszakban, amikor a gazdaság recesszióba fordul, ez tehát erősen csökkenti a republikánus jelölt nyerési esélyeit.

Hirdetés