2008. február. 28. 20:15
MTI
Utolsó frissítés: 2008. február. 28. 20:40
Világ
Három kocsit tört össze egy ötéves sofőr
A családi autó kulcsát elcsenvén két másik autónak és egy háznak ütközött egy ötéves kisfiú csütörtökre virradóra egy észak-csehországi városkában, Mimonban.
A rendőrség a pizsamás tettest az egyik parkban találta meg - mondta el Ivana Balaková rendőrségi szóvivő. A kisfiú az 500 méteres út alatt legkevesebb 100 ezer koronás (1 millió forintos) kárt okozott, de ő maga csodával határos módon sértetlen maradt. Szociális munkások segítségét kérték annak felderítésére, hogyan hagyták a szülők a kisfiút megszökni a házból, és hogyan tudta ötévesen elindítani az autót.
Mimon szemmel láthatólag a korán érő sofőrök városa: fél évvel korábban egy másfél éves kisfiúnak sikerült beindítania egy Ford Escortot. Őt is egy házfal állította meg, és szintén sértetlenül úszta meg a kalandot. A papa egy bankba tért be, és az indítókulcsot a gyújtáskapcsolóban hagyta, hogy szóljon a rádió. A mama a vezető melletti ülésben ült, a kisfiú pedig a gyerekülésből kimászva előcsúszott, és ráadta a gyújtást. A kocsi elindult, pedig a "sofőr" lába nem is érte el a kuplungot.

Itthon
MTI
2008. február. 22. 10:28
Fokozott közúti ellenőrzések a halálos balesetek csökkentésért
Itthon
MTI
2008. február. 13. 15:42
Pest megye: riasztóan emelkedtek a halálos balesetek
Itthon
MTI
2008. február. 15. 13:40