A román felsőház megtiltotta a melegek házasságát
A bukaresti parlament felsőháza, a szenátus, ma módosította a családtörvényt, és megszavazta, hogy Romániában a család alapja egy férfi és egy nő szabad akaratából történő házasság. Eddig úgy volt, hogy „a házastársak szabad akaratából”, vagyis meghagyta a kiskaput az azonos neműeknek.
Ezzel jó időre pont került az évek óta folyó vitának a melegek házasságkötéséről. A 19 tartózkodás mellett 38-10 arányban elfogadott módosítás mögött az ortodox egyház nyomásának is köszönhető, hisz ők teljesen ellenzik nem csak az azonos neműek házasságát, hanem a kapcsolatot is. Ezt példázza, hogy a nyári bukaresti melegfesztiválon az ortodox ifjak szövetsége rendszeresen ellentüntetést szervez.
Frunda György RMDSZ-es szenátor azonban figyelmeztetett, hogy ezzel a módosítással Románia szembe kerülhet az európai normákkal, tendenciákkal. Nem véletlen, hogy a vita során jelen lévő Gheorghe Mocuta, az igazságügyi minisztérium államtitkára megpróbálta kihúzni a kormányt a felelősség alól, amikor bejelentette, a kabinet nem támogatja a módosítást, mert most dolgoznak az polgári törvénykönyvön, amely majd ezt a kérdést is megoldja. De hogy mikor és miként, arra nem válaszolt.
Irházi János/Arad