2008. február. 01. 09:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 01. 09:23 Világ

Észak-Korea nagyrészt felszámolta gyanús nukleáris programját

Észak-Korea nyolc intézkedést már végrehajtott abból a tizenegyből, amelynek célja nukleáris programja gyanús elemeinek a felszámolása - közölte pénteken egy szöuli szemináriumon Dél-Korea főtárgyalója.

Csun Jung Vu kiemelte, hogy előrelépések történtek a plutóniumtermelő létesítmények felszámolásában, bár műszaki okokból nem fejezték be a munkát a tavaly év végi határidőre. A fűtőelemek kiemelése hónapokig eltarthat, és várhatóan csak márciusban ér véget.

Ugyancsak csúszik annak a nyilatkozatnak a kiegészítése, amely feltárja az észak-koreai atomprogram összes vonatkozását. Phenjan azt állítja, hogy már mindenről beszámolt, az Egyesült Államok szerint viszont még vannak tisztázatlan részletek.

Csütörtökön Észak-Koreába utazott Szung Kim, az amerikai külügyminisztérium fő koreai szakértője, hogy rendezze a vitát. Csun erről azt mondta, hogy az egyik fél sem akar kellemetlen helyzetet kreálni az ügyből, s némi időbe fog telni a nézeteltérések tisztázása.

A dél-koreai diplomata felvetette, hogy Észak-Korea esetében is alkalmazni lehetne azt az amerikai programot, amely  a szovjet atomfegyverek egy részének leszerelésekor már bevált. A Egyesült Államok akkor pénzügyi, technikai és szakértői segítséget nyújtott a fegyverek megsemmisítéséhez.

Észak-Korea egy nemzetközi megállapodás keretében vállalta katonai nukleáris programjának a felszámolását, cserébe külföldi segélyekért és diplomáciai előnyökért.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.