2007. december. 04. 17:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 04. 16:58 Világ

Pert nyert a Babes-Bolyai ellen az elbocsátott oktató

Jogerősen pert nyert a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) szemben az önálló állami magyar Bolyai egyetem visszaállítását szorgalmazó Hantz Péter, akit 2006. novemberében zártak ki a felsőoktatási intézmény oktatói karából.

Az önálló állami magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) közleményében emlékeztet, hogy Hantz alapfokon elvesztette a pert, de fellebbezése nyomán az illetékes kolozsvári bíróság neki adott igazat jogerősen.

A per tárgyát képezte az egyetem etikai bizottságának tavaly júliusban meghozott, Hantzot elmarasztaló döntése. A testület álláspontja szerint az oktató több állításával is rontotta az egyetem hitelét.

A BKB szerint a bírósági határozat csattanós válasz a BBTE-nek, amely multikulturális intézménynek nevezi magát, miközben a vezetői leveretik a magyar és német feliratokat, és fenyegetik a magyar oktatás önállósulása érdekében fellépő oktatókat.

Bodó Barna, a BKB elnöke korábban megnyerte azt a pert, amelyet szintén az egyetem etikai bizottsága által hozott, rá vonatkozó elmarasztaló döntés nyomán indított a BBTE ellen.

Az egyetemről tavaly eltávolított Hantz és Kovács Lehel oktatók emellett a munkaszerződésük felbontását is megtámadták a bíróságon. Ez az eljárás még folyamatban van - olvasható a BKB közleményében.

A BBTE és a BKB közötti háború 2005 őszén kezdődött, amikor a magyar oktatók egy részét tömörítő civil szervezet Erdély fontosabb egyetemi városaiban tüntetéseket szervezett az önálló állami magyar egyetem visszaállítása érdekében. A BKB-sok a BBTE-n belüli magyar karok létrehozásáért is síkraszálltak.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.