2007. november. 28. 08:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 28. 08:19 Világ

Musarraf főparancsnok lemondott, Musarraf elnök marad

Lemondott hadsereg-főparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök.

© AP
Az államfő eddigi helyettesének, Asfak Kajani tábornoknak adta át a hatalmat pompás ceremónia keretében az Iszlámábád melletti Ravalpindi garnizonvárosban. „Holnaptól már nem viselem az egyenruhát” – mondta Musarraf a ceremónián részt vevő több száz meghívott előtt, és elismerte, hogy kicsit szomorúnak érzi magát. „A hadsereg volt az életem, a szenvedélyem” – tette hozzá. A most leköszönő főparancsnok nyolc évvel ezelőtt vértelen katonai puccsal vette át a hatalmat Pakisztánban, ahol a függetlenség elnyerése óta eddig vagy puccsista tábornokok vagy a háttérben meghúzódó hadsereg uralkodott.

Musarrafot holnap iktatják be „civil elnökként” hivatalának újabb ciklusára.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.