A lengyel elnök meg akarja vétózni az új kormány egyes terveit
A választások óta tartó hallgatását megtörve a lengyel elnök szerdán jelezte: meg fogja vétózni a liberális Polgári Platform (PO) vezetésével megalakuló új kormány egyes lépéseit.
Lech Kaczynski államfő a Rzeczpospolita lengyel napilapnak adott interjújában bírálta a PO-nak az Európai Unió Alapjogi Chartájához való pozitív viszonyulását, és fenntartását fejezte ki Radoslaw Sikorski külügyminiszteri kinevezésével szemben is.
Az államfő ellenzi azt is, hogy - amint az a PO terveiben szerepel - egykulcsos adórendszert vezessenek be Lengyelországban, és azt, hogy módosítsák a Korrupcióellenes Hivatalról szóló törvényt. A hivatalt a távozó kormány hozta létre, és az akkori ellenzék a politikába való beavatkozással vádolta az intézményt.
Az államfő az október 21-i előre hozott választások óta nem nyilatkozott az eredménnyel kapcsolatban, és nem gratulált a győztes pártnak.
A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vezette távozó kormány, amelynek élén az államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski áll, nem akart csatlakozni a chartához. „Kétféle veszélyt rejt magában: egyrészt veszélyt jelent a nemzeti identitásra, másrészt az (1945 után) Lengyelországban hagyott német javak szempontjából” - mondta az elnök a Rzeczpospolitának a dokumentumról.
A Kaczynski-kormány attól tartva nem írta alá a chartát, hogy annak alapján az Európai Bíróság kötelezheti Lengyelországot: biztosítson több jogot a homoszexuálisoknak, s hogy adja vissza a második világháború után elkobzott német javakat egykori tulajdonosaiknak.
Sikorski várható külügyminiszteri kinevezéséről így nyilatkozott Lech Kaczynski: "az ilyen jelölés nem könnyíti meg az elnök és a kormány közötti együttműködést". "Nem titok, hogy Sikorski úr távozása mellett voltam, és a véleményem azóta sem változott" - tette hozzá a részletek kifejtése nélkül. Mint mondta, álláspontjának bővebb kifejtése államtitkokat fedne fel. Sikorski védelmi miniszterként szolgált a Kaczynski-kormányban, azonban a kormányfővel kialakult nézeteltérése miatt lemondott, majd átlépett a PiS-ből a PO-ba.