2007. október. 27. 08:59 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 27. 08:43 Világ

A németek nem támogatják Platini BL-reformterveit

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) nem támogatja Michel Platininek, az európai futballszervezet (UEFA) elnökének törekvését a Bajnokok Ligája átalakítására.

Theo Zwanziger, a DFB elsőszámú vezetője szerint hibás döntés lenne az országos kupasorozatok győzteseinek is helyet biztosítani a BL mezőnyében. „A hazai kupa egészen más, mint a bajnokság, nagyon gyakran nem a legjobb csapat nyeri, ez egyébként az egyik legnagyobb varázsa” – mondta Zwanziger. „A kupagyőztesek részvételével gyengülne a BL mezőnye, hiszen nagyon gyakran másodosztályú vagy az élvonalban a kiesés ellen küzdő csapat lesz kupagyőztes.”

 

Zwanziger hozzátette: ha az UEFA kongresszusán a tagországok elfogadják Platini javaslatát, akkor Németországban változtatnak a kupa közel fél évszázada változatlan lebonyolítási rendszerén annak érdekében, hogy minél kevesebb esélye maradjon egy kiscsapatnak a végső sikerre, ami azzal is járna, hogy a kisebb klubok számára érdektelenné válna a sorozat.

 

„Bízunk a küldöttek józanságában és abban, hogy belátják, a nemzeti kupaküzdelmek rangját nem a Bajnokok Ligája-részvétel felkínálásával kell emelni. Nálunk, vagy Spanyolországban, Angliában, Olaszországban komoly tekintélye van a kupának is, ami a szövetségek remek marketingmunkájának is köszönhető."

Hirdetés