Platini az UEFA új elnöke
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) düsseldorfi tisztújító kongresszusán Michel Platinit választotta meg elnöknek. Az 51 éves francia sportdiplomata 27 szavazatot kapott, míg a svéd Lennart Johansson 23-at. Két voks érvénytelen volt.
Michel Platini |
Született: 1955. június 21., Joeuf (Franciaország) Játékosként az AS Joeufban kezdte pályafutását, 1972 és 1979: Legnagyobb sikereit ezt követően a Saint-Etienne-ben és a Juventusban érte el. 1987-ben vonult vissza. A nemzeti csapatban 72-szer lépett pályára - ebből 50-szer csapatkapitányként és 41 gólt szerzett. Az egyetlen olyan játékos, aki egymást követő három évben (1983, 1984, 1985) nyerte el az Aranylabdát. |
kitüntetést.
A 77 éves Johansson 1990 óta irányította a szervezetet, de először akadt kihívója. Platini az 1984-es Európa-bajnokságon a győztes francia válogatott csapatkapitánya volt, háromszor nyerte el az Aranylabdát. Ő az első olyan elnöke az UEFA-nak, aki korábban játékosként szerzett magának világhírnevet. A megbízatása négy évre szól. "Nagyon meg vagyok hatva, de természetesen boldog vagyok. Ez egy nagyszerű kaland kezdete" - mondta közvetlenül megválasztása után a
szakember. Platini - akinek tervei között a Bajnokok Ligája reformja is szerepel - utolsó, a helyszínen elhangzott kampánybeszédében elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a labdarúgás inkább sport, mint
üzlet.