2007. szeptember. 20. 17:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 20. 17:11 Világ

Ahmadinezsád „csak azért is”

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök „csak azért is” meglátogatja New Yorkban a Ground Zerót, a Világkereskedelmi Központ 2001-ben ledőlt ikertornyainak helyszínét – legalábbis erre utaló közlést tett az ABC szerint az iráni ENSZ-misszió.

Ahmadinezsád. Kétarcú akció?
© AP
A perzsa állam New York-i képviselete arról értesítette az amerikai titkosszolgálatot, hogy az iráni elnök hétfőn délelőtt 10 órakor szándékozik ellátogatni a dél-manhattani helyre, ahol a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadások előtt a két torony magasodott.

Az iráni ENSZ-misszió annak ellenére jelentette be Ahmadinezsád látogatásának időpontját, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) előzőleg biztonsági alapon elutasította az erre vonatkozó iráni kérelmet.

Az NYPD szerdán tudatta: a New York-i ENSZ-közgyűlésre az Egyesült Államokba utazó Mahmúd Ahmadinezsád koszorút szeretett volna elhelyezni a Ground Zerónál. A rendőrség, a titkosszolgálat és a kikötői hatóságok azonban közösen úgy döntöttek, hogy nem támogatják az iráni kérést.

Rudy Giuliani republikánus elnökjelölt-aspiráns, aki a merényletek idején New York polgármestere volt, felháborítónak nevezte, hogy az iráni elnök, aki "megfenyegette Amerikát és Izraelt, menedéket ad bin Laden fiának és más al-Kaida vezetőinek, fegyvert szállít az iraki lázadóknak és atomfegyvert fejleszt ki (...) a Ground Zerónál, a valamennyi amerikai számára szent helyen kíván turistáskodni".

Hillary Clinton New York-i szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns közleményben tudatta: elfogadhatatlannak tartja, hogy az iráni elnök, aki nem hajlandó feladni a terrorizmus állami szintű támogatását, látogatást tegyen az Amerikát ért legsúlyosabb terrortámadás helyén.

Ahmadinezsád vasárnap érkezik New Yorkba, ahol kedden, néhány órával George Bush amerikai elnök után beszédet mond az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Az ABC szerint látogatása során a Columbia Egyetemen is beszédet szeretne tartani.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.