2007. szeptember. 06. 12:12 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 06. 12:10 Világ

Nyoma veszett Steve Fossett amerikai milliomosnak

Három amerikai állam mentői is hiába keresik egyelőre Steve Fossett, a kalandvágyó amerikai üzletember nyomait egy mintegy tízezer négyzetkilométeres, hegyektől szabdalt területen.

Szerda éjjel a nevadai nemzeti gárda hőérzékelőkkel és infravörös távcsövekkel felszerelt helikopterekkel kutatott, hajnaltól pedig civil égi járőrök és hozzájuk csatlakozó más pilóták végzik a feladatot.

Fossett hétfőn eltűnt gépe fel van szerelve olyan lokátorral, amely jeleket küld a műholdakra balesetkor, de eddig nem fogtak ilyen jelet. Az utazó mindig Breitling Emergency karórát hord, amely egy gomb elforgatása után azonnal jelzi a helyzetét, de ezt sem hozták működésbe - mondta egy ismerős pilóta.

A baleset feltételezett helyszínén 1999-ben már két kisgép is lezuhant, noha tapasztalt vezetői voltak. Ugyanarról a repülőtérről szálltak fel, mint Fossett. A kutatás során egyszer már felcsillant a remény, mert észrevettek egy roncsot, de a kiküldött helikopter csak egy korábbi baleset nyilván nem tartott maradványaira bukkant, de ilyen roncsból több tucat van a környéken. A hatóságok szerint a gépen egy hétre elegendő víz és élelem, valamint más életmentő felszerelés volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.