2007. augusztus. 29. 08:55 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 29. 08:57 Világ

Mobilhívás a romok alól

Az azerbajdzsáni Bakuban kedden összeomlott félig kész ház romjai alól szerdán reggelig hét ember holttestét emelték ki – közölte a rendkívüli helyzetek helyi minisztériuma.

Az éjszaka folyamán egy a romok alatt rekedt munkás mobil telefonon kapcsolatba lépett a mentésen dolgozókkal, s közölte, hogy mellette még többen is vannak, de állapotukról nem tudott beszámolni. A mentésen dolgozók rövid időközönként csendes perceket tartanak – leállítják a munkagépeket is – hogy meghallják a bent rekedtek segélykiáltásait.

A helyszínen kihallgatták az építkezés munkavezetőjét, aki elmondta, szerinte mi és miért történt. Nem tudta pontosan megmondani, hányan dolgoztak az épületben az omlás pillanatában – 14, vagy 16 munkás – ezért nem tudni azt sem, hányt embert keresnek még.

Egy az építkezésen dolgozó munkás azonban az Interfax hírügynökség helyi tudósítójának elmondta: az épület pincéjében rendszeresen körülbelül 20, az ország távolabbi részeiből érkezett munkás aludt, így az áldozatok száma magasabb is lehet.

A hivatalos szervek állásfoglalása szerint a katasztrófát a biztonsági előírások durva megsértése okozta. Ezért még kedden őrizetbe vették az építő vállalat két magas rangú vezetőjét. A cégről egyébként az éjszaka folyamán kiderült, hogy nem volt bejegyezve sem az illetékes állami, sem az önkormányzati szerveknél, így aztán engedélye sem volt.

Hirdetés