© Dudás Szabolcs

Miután a Koszovónak ellenőrzött függetlenséget javasló Ahtisaari-terv - az összes hangzatos nyugati nyilatkozat ellenére - meghalt Oroszország, Kína és mások ellenkezése miatt, a kérdésben egyedül döntésre jogosult ENSZ BT-hez el sem jutott a nyolc éve vajúdó kérdés. A határozat előkészítésével megbízott - az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország alkotta - kontaktcsoport három tapasztalt diplomatát jelölt ki arra, hogy még négy hónapig gyötrődjön, próbáljon megoldást találni a közvetlenül érintettek merev szembenállása miatt megoldhatatlannak látszó kérdésre.

Az EU-tagok által közösen delegált német Wolfgang Ischinger, az amerikai Frank Wisner és az orosz Alekszandr Bocan-Harcsenko alkotta csoport pénteken Belgrádban, szombaton és vasárnap pedig Pristinában tárgyalt, látszólag minden eredmény nélkül, de úgy tűnik, hogy pillanatnyilag Szerbiának, illetve - nagyobb távlatban - Oroszországnak kedvező módon. Látogatásaik ugyanis azzal értek véget, hogy Ischinger közölte: Belgrádnak és Pristinának tárgyalnia kell, a hármas nem tesz semmilyen javaslatot, azt fogadja el, amiben szerbek és albánok egyetértenek.

Beígért függetlenség

A Koszovó függetlenségét korábban megkérdőjelezhetetlen tényként kezelő Egyesült Államok megbízottja csak a belgrádi megbeszélések után szólalt meg a nyilvánosság előtt. "Nem azért jöttünk, hogy bármit javasoljunk, azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk egyetértést teremteni" - jelentette ki Wisner, éles ellentétben mindazzal, amit a washingtoni külügyi vezetők s az üzeneteiket továbbítani hivatott belgrádi amerikai nagykövet hónapok óta ismételget. Az ugyanis úgy szól, hogy Koszovó függetlensége elkerülhetetlen tény, a szerbek vegyék ezt tudomásul, viselkedjenek értelmesen, felnőtt módra.

Hasonlóan, bár finomabb hangnemben fogalmazott mindmáig - belgrádi képviselője közvetítésével - az angol diplomácia. Wordsworth belgrádi nagykövet - londoni fölöttesei véleményét kifejezve, s amerikai kollégájával egybehangzóan - határozottan állította, hogy Koszovónak függetlenné kell válnia, esete azonban nem példa, nem vetíthet előre semmilyen, a világ számtalan tűzfészkével kapcsolatos megoldást.

Moszkva láncreakciótól tart

Erre mondta orosz részről személyesen Szergej Lavrov külügyminiszter, hogy nem az a precedens, amelyet egy magát legfőbb döntőbírónak tekintő világhatalom, például az Egyesült Államok annak minősít, hanem az, amit a vitás kérdésekben érintettek annak tartanak. Innentől kezdve Koszovó Szerbiától való elszakadása végeérhetetlennek látszó láncreakció kezdete is lehet. A szikár nemzetközi jog alapján érvet szolgáltathat a spanyolországi baszkok, a franciaországi korzikaiak, a grúziai oszétok, azerbajdzsáni örmények, moldáviai oroszok, és még ki tudja hány népcsoport elszakadási törekvéseihez.

Miután Moszkva egyértelművé tette, hogy nem fogadja el az Ahtisaari-tervet, s az érdemi tárgyalások követelésében a szerbek mögé állt, nem maradt más megoldás, mint megpróbálni azok tető alá hozását. Ez leplezetlen ingerültséget váltott ki a koszovói albán vezetőkben, akik most joggal érezhetik csalódottnak, elárultnak magukat.

Hiszen az EU vezető országai és az Egyesült Államok lényegében beígérte nekik a függetlenséget, és 1999 óta lényegében minden számukra kedvező módon alakul Koszovóban. A tartomány sorsára vonatkozó egyetlen máig érvényes döntésnek, az ENSZ BT 1244-es határozatának sok fontos, a szerbeknek kedvező részét nem hajtották végre, miközben a koszovói ENSZ-közigazgatás - az ő kárukra és az albánok előnyére - sok esetben egyértelműen megszegte az ENSZ-döntést. Főleg az elüldözöttek hazatérésére, a szerb állami és vállalati vagyon albán kézre juttatására igaz ez. Egy-másfél hete Joachim Rücker, az UNMIK vezetője például felfüggesztette az albánok által lefoglalt szerb magánvagyonok visszajuttatását , mondván: a kérdésben ellentétek vannak a két érintett fél között.

Koszovó nemzetközi parancsra történő elszakítása ellen más, egy kézlegyintéssel el nem intézhető érvei is vannak Belgrádnak. Ezek közé tartozik az a szerb politikai vezetők túlélése szempontjából lényeges kérdés, hogy miért is ma, a jelenleg hatalmon lévőkkel akarják megfizettetni mindazt, amit Slobodan Milosevic nyolc évvel ezelőtt tett, s amire akkor a világnak vagy nem volt válasza, vagy ha igen - lásd az 1244-es határozatot -, akkor az nem lett igaz, hiszen kitalálói sem vették komolyan.

Eközben tény, hogy Koszovó lakosságának kilencven százalékát albánok alkotják, akiknek a vezetői - nyilatkozataik szerint - hallani sem akarnak másról, mint a teljes függetlenség. Arra kényszeríteni ezt a többséget, hogy a gyűlölt Szerbiában maradjon, nehéz vállalkozás, s főleg az a korábbi, néha talán elhamarkodott, függetlenségre vonatkozó ígéretek után. És akkor még nem esett szó a koszovói szélsőségesekről, akik a pristinai politikai vezetők viselkedését is túl simulékonynak, defetistának tartják, meg a dél-szerbiai albánokról, akik a Koszovó és Macedónia közti háromszögben élnek. Ott, ahol a múlt héten újból - a fejükre a szemnél és szájnál kivágott fekete harisnyát húzó - fegyveresek jelentek meg, útzárat építettek, demonstratívan gépkocsikat kutattak át, egyértelműen a félelemkeltés szándékával.

A nemzetközi közvetítők ebben a helyzetben mondták azt, hogy szerbeknek és albánoknak tárgyalniuk kell, megállapodni valamiben, s ez tulajdonképpen a belgrádi vezetésnek jelentett pontot a minden bizonnyal még sokáig eltartó politikai játszmában. Azt ugyanis a szerb politikusok is tudják, hogy Koszovó - valamilyen formában - elveszett, de érthető módon egyik sem akarja vállalni, hogy erre nyilvánosan igent mondjon, vállalva az ezzel járó felelősséget. Hiszen alkotmányt sértene, mert a szerb alaptörvényben benne van, hogy Koszovó Szerbia elválaszthatatlan része. A ki tudja, meddig tartó tárgyalás tehát számukra nem rossz megoldás.

Jele sincs a megegyezésnek

A pristinai vezetőknek ezzel szemben - a hétvége fejleményei után úgy tűnik - le kell nyelniük a békát: a függetlenség erre az évre várt eléréséből valószínűleg már semmi sem lesz. Arra is rákényszerülnek, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a szerbekkel, amire korábban nem voltak hajlandók, csupán Martti Ahtisaarival üzenték meg nekik, hogy elfogadhatatlannak tartják minden - hatalommegosztásra, menekültek visszatérésére, vagyonjogi kérdések rendezésére vonatkozó - javaslatukat.

A két fél nyilatkozataiban egyelőre a csírája sem fedezhető fel egy esetleges megegyezésnek, de ettől a következő hónapok még hozhatnak meglepő fejleményeket. Bármilyenek legyenek is ezek, Belgrád valószínűleg jogosan örül. Veszíteni nem tud, mert a legrosszabb esetben is csak az következik be, ami fél-háromnegyed évvel ezelőtt még befejezett ténynek számított: Koszovó függetlenné válik.

Oroszország eddigi viselkedése, a hétvégi belgrádi és pristinai tanácskozások eredménye ezt a forgatókönyvet elég valószínűtlenné teszi. Születni fog tehát valamilyen más megoldás, és ennek egy lehetőségét már fel is villantotta a közvetítők szóvivője. Wolfgang Ischinger azt mondta: akár fel is lehet osztani Koszovót, amennyiben erről a két fél megállapodik. Nyilatkozatát követően pedig - legalábbis a szerb tömegtájékoztatás híradásai szerint - nyilatkozattételi kényszer vett erőt Moszkvától Londonon át Washingtonig a különböző politikai agytrösztök jeles kutatóin. Egyik a másik után sorolta a föderációs, konföderációs államképződmények, a különböző formában megvalósuló nemzetközi felügyeletek előnyeit. Csak egy dolog sem szerepelt már egyetlen eszmefuttatásban sem: Koszovó Szerbiától történő tökéletes elszakadása, teljes állami függetlensége.