Német nyelvű újságírók nemrég számos szerb és koszovói albán politikussal folytattak háttérbeszélgetéseket. A belgrádi eszmecseréken kitűnt, hogy nemcsak a nacionalistaként elkönyvelt miniszterelnök és tanácsadói, de még a fiatal, nyugatbarátnak számító, jól képzett miniszterek is csökönyösen ragaszkodnak Koszovó megtartásához. A kormányfő szerint soha egyetlen fórumon sem hangzott el olyan történelmi vagy jogi érvelés, amely indokolná a tartomány függetlenné válását. Jugoszlávia 1991-es felbomlásakor minden tagköztársaság határát tiszteletben tartották, miért pont Szerbia esete képezzen kivételt? - idézte a Neue Zürcher Zeitung Vojislav Kostunica szavait.

Belgrádi vélemények szerint Koszovó elszakadása destabilizálná az egész Nyugat-Balkánt, és újabb konfliktusokat eredményezne. Ráadásul fennáll a veszély, hogy ez esetben meggyengülnének a szerbiai demokratikus erők, ami lehetővé tenné a szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Párt hatalomra jutását. Ez viszont megkérdőjelezné az ország európai integrációját.

Kritikus hangok csupán a Demokrata Párt politikusaitól hallhatók. Néhányan közülük úgy vélik, hogy Szerbia nem képes elviselni a Koszovóval járó anyagi terheket. Ezért talán jobb volna "megszabadulni" tőle. A gond csak az, hogy a lakosságnak ezt igen nehéz volna beadni. A DP-ben amiatt is aggódnak, hogy Koszovó kapcsán Szerbia egyre inkább Moszkva befolyása alá kerülhet. A Der Spiegel például tudni véli, hogy a nemrég Belgrádban tartott tárgyalásokon olyan egyezmény született, amely zsíros falatokhoz juttat orosz cégeket szerbiai (főként energetikai) vállalatok privatizálásában.

Pristinában viszont minden albán politikus ragaszkodik az Ahtisaari-terv megvalósításához, a nemzetközileg ellenőrzött függetlenség gondolatához. Szerb kollégáikkal ellentétben úgy látják, hogy ez jelenti a térség stabilizálásának egyetlen módját. Szerintük már az is kompromisszum, hogy Koszovó csupán önállóvá válhat, de nem egyesülhet Albániával. (A középkori szerb állam részét képező vidékről a rigómezei csata /1389/ elvesztése és az önálló szerb fejedelemség megszűnése után nagyon sokan elmenekültek. Ezáltal megkezdődött a népességi arányok fokozatos eltolódása az albánok javára. Az 1912/13. évi Balkán-háborúk nyomán a megerősödött Szerbia - az Osztrák-Magyar Monarchia diplomácia erőfeszítései dacára - megkaparintotta Koszovót, noha akkor már az albánok alkották a lakosság többségét. Ők pedig szívük szerint Albániához szerettek volna tartozni.)

A belgrádi időhúzással szemben Pristinában a státuskérdés mielőbbi rendezését sürgetik, rámutatva: a halogatás eredményeként felbomolhat az albán pártok között nagy nehezen létrejött konszenzus, ami a radikális erők malmára hajthatja a vizet. Az érvelés aduja tehát ugyanaz, mint Belgrádban: a szélsőséges mozgalmak és eszmék térnyerésével való fenyegetés. Az albánok alá lovat adott Nicholas Burns, az amerikai külügyi tárca harmadik embere, amikor júliusban közölte: Washington az év vége előtt el fogja ismerni Koszovót független államnak - akár ENSZ-határozat alapján, akár anélkül.

A pristinai politikusok nézetét osztják külföldi diplomaták is. Mint elmondták, a státuskérdés megoldásának halogatása esetén az albán lakosság nemcsak a mérsékeltnek számító pristinai politikusokba vetett bizalmát veszítené el, de azt is, amelyet az Európai Unióval szemben táplál. Ez pedig politikai robbanáshoz vezethet.

A 2,1 milliós koszovói népesség mintegy 5 százalékát kitevő szerbek jogainak védelme természetesen szívügye Belgrádnak, amire az Ahtisaari-terv tekintettel is van. A benne megfogalmazott jogokon és garanciákon túlmenő engedményekről azonban Pristina szerint szó sem lehet. Egy magas rangú nyugati diplomata - mintegy bírálva Ahtisaari tervét - arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerb kisebbség képviselőinek a pristinai parlamentben biztosított vétójog akadályozhatja a majdani politikai rendszer működését.

Vele ellentétben a koszovói szerbek gyengének érzik a védelmükre hivatott politikai garanciákat. Még egyik mérsékelt vezetőjük, Oliver Ivanovic is úgy látja, hogy a tervben előirányzott szerb önkormányzatok túl kevés jogkörrel bírnának, gazdaságilag pedig életképtelenek volnának. Ha pedig a külföldi erők egyszer majd távoznak Koszovóból, a szerbek védtelenek lesznek a hatalmas albán többséggel szemben.

Éppen az ő megvédésükre készül a Lázár cár gárdája nevű önkéntes alakulat, élén Andrej Hadzi Miliccsel. A lobogó sörényű, teológiát végzett hadfi világméretű katasztrófát jósol arra az esetre, ha Koszovót elszakítják Szerbiától. A gárda kész minden erejével megakadályozni ezt. Ha pedig a "muzulmán koszovóiak" nem térnek jobb belátásra, azzal saját halálos ítéletüket írják alá - fenyegetőzött Milic a német hírmagazin hasábjain. Szavai szerint "egyetlen albán szúnyog" sem marad életben Koszovóban, ha az általa vezetett "fertőtlenítő alakulat" nekiront az ellenségnek.

Hogy Milic - mint az albánok vélik - szájhős-e csupán, egy fantom hadsereg botcsinálta vezetője, vagy pedig komolyan veendő tényező, arról megoszlanak a vélemények. Belgrádi ENSZ-megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy Lázár cár gárdája mögött valójában a szerb hadsereg és rendőrség radikális körei állnak. Ez esetben pedig - a pristinai albán kormányfő, Agim Ceku által a függetlenség egyoldalú kikiáltásának napjaként megnevezett november 28. után - akár a fegyveres harc sem zárható ki a felek között.