2007. július. 01. 15:16 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 01. 15:07 Világ

Fél év alatt 37 ezren haltak meg Kína útjain

Az év első félévében 37 ezer ember - vagyis naponta több mint kétszáz - vesztette életét közúti közlekedési balesetekben a kínai utakon - jelentette az Új Kína hírügynökség.

Az elrémítően magas szám azonban mégis javulást jelez, ugyanis 12,2 százalékkal alacsonyabb, mint 2006 első hat hónapjában, míg a sérülések száma 15,2 százalékkal csökkent: ez azt jelentette, hogy 189 ezer ember sérült meg közúti balesetek miatt Kínában január 1-től június 30-ig.

A baleseteket a leggyakrabban a közlekedési szabályokat semmibe vevő autósok okozzák az egyre zsúfoltabb kínai utakon, de a statisztika ebben a tekintetben is javult az első félévben: a 159 ezer karambol 16,9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi féléves számhoz képest.

A kínai gépkocsiállomány márciusban 148 millióra emelkedett ami súlyos környezetszennyezés forrása is egyben. Pekingben, a kínai fővárosban hivatalos közlés szerint idén júniusban 15 - minden második - napon "rossz" volt a levegő minősége, ez 2000 óta a legrosszabb arány.

A fővárosi szmog komoly fejfájást okoz a 2008 évi olimpia szervezőinek. Vasárnap a forgalom csökkentése érdekében megemelték az útadókat - 1986 óta először, méghozzá rögtön a kétszeresére. A személygépkocsik évi adója az átlagos 320 jüanról 660 jüanra (csaknem 17 ezer forint) nőtt. Pekingben, ahol naponta ezer új gépkocsit jegyeznek be, az adó 200 jüanról 480-ra emelkedett.

Mától Kína hivatalosan is megszüntette a kerékpárokra kivetett, a gyakorlatban már régóta nem érvényesített adót, ezzel is ösztönözve a közlekedésnek a környezetet nem szennyező formáit.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.