Menedékjogot kérhet a Szlovákiában fogva tartott terrorista
Ha az algériai hatóságok hétfőig nem kérik ki a Szlovákiában fogva tartott, állítólag az al-Kaidához tartozó terroristát, akkor május 4. óta a pozsonyi fogdában őrzött Musztafa Labszit a szlovák jog hatályos rendelkezéseinek megfelelően hétfőn szabadlábra kellene helyezni.
mozgását nem mellőzve, több számításba vehető ország közül melyik minősül származási helyének.
Az Amnesty International már korábban védelmébe vette Musztafa Labszit, nehogy hazájában halálra ítéljék, vagy megkínozzák. A szlovák hatóságok péntekig nem nyilatkoztak a terrorista lehetséges sorsáról. A szlovák jogszabályok szerint Pozsony csak akkor adhatja ki olyan országnak a fogva tartottat, ha az garantálja, hogy sem
kivégezni, sem megkínozni nem fogják.
A SME című liberális szlovák polgári napilap szerint Labszi neve több internetes portálon a jogtalanul fogva tartottak névsorán szerepel. Szlovák állampolgárságú feleségét az Egyesült Királyság titkosszolgálata "lelkileg megkínozta," s a nő ennek következményeit máig is szenvedi. Egy internetes portál egyenesen áldozatnak nevezi Labszit, és arra kéri az olvasókat, hogy a kiadatásának megtagadását
szorgalmazó levelekkel ostromolják Szlovákia londoni nagykövetségét.
Ashley Bohacik, az egyesült államokbeli Terrorism Research Center munkatársa a lapnak azt mondta, hogy Labsi nem végrehajtója, inkább csak szervezője a terrorcselekményeknek, és hogy hamis iratokat szerez be terroristák számára.