2007. április. 27. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 27. 13:22 Világ

Iraki terrorista hálózatok tagjává vált több belga állampolgár

A belga titkosszolgálatoknak sikerült azonosítaniuk "egy bizonyos számú" belga állampolgárt, akik az iraki terrorista hálózatok tagjaivá váltak - közli pénteki számában a Le Soir című brüsszeli napilap, amely szerint az illetők akár öngyilkos merényletekre is készen állnak.

A lap nem írja meg, hogy pontosan hány személyről van szó. Ugyanakkor hozzáteszi: a titkosszolgálatok leginkább attól tartanak, hogy ezek az emberek - mihelyt "kiképezték" őket Irakban - visszatérnek Európába, Belgiumba, s itt a jövőbeni terrorakciókat támogató hálózatokat hoznak létre.
 
Mindeddig egyetlen belgáról tudni, aki öngyilkos merényletet hajtott végre Irakban, mégpedig egy nőről.Muriel Degauqu másfél éve, 2005 novemberében robbantotta fel magát, s akciója hat halálos áldozatot követelt. Az amerikai erők a nő holtteste mellett megtalálták belga útlevelét, s ennek alapján azonosították őt. A merénylő Belgiumban született, s itt is házasodott össze egy észak-afrikai férfival, aki az iszlám radikális változatát vallotta. A nő áttért férje vallására, s ez utóbbi megszervezte útjukat Irakig.
 
Az elmúlt 25 évben az összes öngyilkos terrorakció mintegy 10 százalékát hajtották végre a gyengébb nem képviselői, de ők eddig szinte kizárólag közel-keletiek, vagy délkelet-ázsiaiak voltak. Degauque esete volt az első, hogy bizonyítottan európai nő vállalt szerepet ilyen bűncselekményben Irakban. Mindenesetre egy belga rádióadó szerint a titkosszolgálatok már felfigyeltek arra a jelenségre, hogy Európában egyre nagyobb a nők részvétele az iszlám terrorhálózatokban.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.