2007. április. 19. 16:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. április. 19. 16:41 Világ

Virginia: kik voltak az áldozatok?

A New York Times fényképes összeállítást közöl a virginiai műszaki egyetemen hétfőn brutális módon meggyilkolt áldozatokról.


Az összeállításban az áldozatok fényképei láthatók, a fotókra klikkelve pedig olvasható az életrajzuk. Az elkövető, a videoüzeneteket és fényképeket hátrahagyó dél-koreai diák, Cso Szjunk Huj gazdagokról és "hedonista életet" élőkről beszélt. "Nektek köszönhetően úgy halok meg mint Jézus Krisztus, hogy (példámmal) lelkesítsem a gyengék és védtelenek (következő) nemzedékeit" – hangoztatta üzenetében, amely sérelmek sokaságát sorolja fel. Az amerikai napilap összeállításából egészen más életek rajzolódnak ki.  A 32 áldozat között egyetemi hallgatók, végzettek és tanárok, előadók is voltak. A fiatal hallgatók között több sportoló, illetve olyan, aki az egyetem mellett dolgozott, a doktoranduszok között olyan is, aki külföldről jött és családja próbálta segíteni a tanulmányait, az előadók sorában pedig többek között egy 75 éves, román származású Holokauszt-túlélő.

Tekintse meg a New York Times összeállítását itt!

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.