2007. április. 04. 08:53 Utolsó frissítés: 2007. április. 04. 08:57 Világ

Pelosi megtöri a szíriai bojkottot, Bush morcos

Közel-keleti körútjának következő állomásán, Damaszkuszban folytat tárgyalásokat Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke; személyében évek óta először látogatott magas rangú amerikai tisztségviselő Szíriába.

Pelosi. Damaszkuszi úton
© AP
Nancy Pelosit Damaszkuszban fogadja Bassár el-Aszad szíriai elnök is. A Szíriát a terrorizmus támogatásával vádoló, Pelosival pedig éles politikai vitában álló amerikai elnök, George Bush kedden kifogásolta a képviselőházi elnök damaszkuszi útját, mondván azzal "rossz üzenetet" küldenek Szíriának. "Küldöttségekkel nem lehet célt érni, a kívánttal ellentétes hatást váltanak ki" – mondta az amerikai elnök, hozzátéve: "sok ember látogatta már meg el-Aszad elnököt, de nem láttunk cselekvést, nem válaszolt".

Az amerikai elnök véleménye szerint az ilyen találkozók csak megerősítik el-Aszadot és kormányát abban a hitében, hogy a nemzetközi közösség szerves részét alkotják. Szíria valójában "a terrorizmus állami szponzora", elősegíti, de legalábbis nem gátolja, hogy külföldi harcosok jussanak be Irakba, szinte semmit sem tesz a Hamász és a Hezbollah megfékezésére, ezenkívül elbizonytalanítja a libanoni demokráciát – magyarázta Bush.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.