2006. október. 12. 16:09 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 12. 16:11 Világ

Hívták, mégsem megy a kneszetbe Szíria elnöke

Szíria visszautasította, hogy az ország elnöke, Bassár el-Aszad az izraeli törvényhozásba látogasson.

Ezt a hatalmon lévő Baasz párt lapja tudatta csütörtökön. A cikket az újság főszerkesztője, Eliász Marud írta. Írásában annak a véleményének adott hangot, hogy a "protokolláris látogatások nem teremtenek békét és ezért elutasítjuk azokat". Ezt követően azt fejtegette, hogy egyetlen szíriai állampolgár sem fogadna el Jeruzsálembe szóló meghívást.

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes egy keddi televíziós nyilatkozatban kijelentette: Aszad szívesen látott vendég lenne a kneszetben, ha békeszerződést akarna kötni Izraellel. Az izraeli televízió azonban később azt jelentette, hogy Ehud Olmert visszavonta helyettese Aszadnak címzett meghívóját.

A meghívás az izraeli kormány gyengeségéről tanúskodik, és azt bizonyítja, hogy a zsidó állam nem képes szembenézni azzal a helyzettel, amely a libanoni ellenállás győzelme nyomán állt elő - vélekedett a főszerkesztő, utalva a nyáron lezajlott közel-keleti háborúra.

A Baasz főszerkesztője - utalva Anvar Szadat néhai egyiptomi elnök történelmi jelentőségű beszédére a kneszetben - megjegyezte: "ha az izraeliek azt gondolják, hogy Anvar Szadat jeruzsálemi látogatása teremtette meg a békét az arabokkal, akkor az arab népek, beleértve az egyiptomit is, másként vélekednek erről". Az ezt követő, 1979-ben kötött izraeli-egyiptomi békeszerződés valójában nem hozta el a békét az arab és az egyiptomi népnek - fűzte hozzá a cikk szerzője.

Szadat volt az első arab államfő, aki békeszerződést között Izraellel, miután 1977. november 19-én beszédet mondott az izraeli törvényhozásban. Néhány évvel később egy díszszemlén meggyilkolták.

Szíria és Izrael között 2000-ben szakadtak meg a béketárgyalások, miután Damaszkusz hiába kérte a zsidó államtól a Golan-fennsík visszaadását. A stratégiai fontosságú magaslatot Izrael az 1967-es közel-keleti háborúban foglalta el.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.