2007. február. 05. 19:23
MTI
Utolsó frissítés: 2007. február. 05. 19:26
Világ
Bush minden eddiginél több pénzt kér a Pentagonnak
George Bush elnök a jövő évi amerikai költségvetésben annak több mint egyötödét, 623 milliárd dollárt kér a Pentagon számára, egyebek mellett az iraki háború folytatására a kongresszushoz hétfőn benyújtott tervezetében, kevesebb forrás jutna viszont az egészségügyi és oktatási programoknak.
A törvényhozást január óta irányító ellenzéki demokrata párti képviselőket nyilván felbőszíti majd a 2900 milliárd dolláros büdzsé, amellyel kapcsolatban Bush figyelmeztetett: az iraki háború finanszírozására még a tervezettnél is több pénzre lehet majd szükség.
Az október 1-jén kezdődő költségvetési évben az amerikai elnök 142 milliárd dollárt tervez fordítani az iraki és afganisztáni háborúkra. A védelmi minisztérium működtetésére az idei 432 milliárdnál 11 százalékkal többet, 481 milliárd dollárt akar költeni. A négy éve tartó iraki hadműveletek összköltsége ezzel immár megközelíti az egyezer milliárd dollárt.
A négy vaskos kötetre bontott költségvetés számai ellen - amelyekről hetekig tartó viták, meghallgatások kezdődnek, hogy a kongresszus is összeállítsa tavaszra a saját büdzséváltozatát - az ellenzék máris tiltakozik.
"Az elnök költségvetése tele van adóssággal és félrevezetéssel, elszakadt a valóságtól és továbbra is rossz irányba tolja Amerikát" - jelentette ki Kent Conrad, a szenátus költségvetési bizottságának demokrata elnöke.
Steven Kosiak független költségvetési elemző rámutatott: a védelmi kiadások Bush által javasolt növelése arra a szintre juttatja vissza a Pentagon büdzséjét, amelyen az a hidegháború végén, az 1980-as években, Ronald Reagan fegyverkezési programja idején volt.
A konzervatív The Wall Street Journal hétfőn védelmébe vette Bush katonai költségvetési elképzeléseit, megjegyezve ugyanakkor, hogy az elnök az utóbbi öt évben 50 százalékkal növelte meg a Pentagon büdzséjét és megkétszerezte a belbiztonsági kiadásokat.
A gazdasági szaklap szerint bár sokan figyelmeztetnek, hogy ezt így nem lehet a végtelenségig folytatni, az amerikai gazdaság rendben van. Az infláció nem szaladt el, a deficit a 2004-es csúcsról mérséklődött és történelmi átlaga, a GDP 2 százaléka körül állapodott meg, a hosszú távú kamatlábak viszonylag alacsonyak. Az újság szerint az amerikai költségvetés legfőbb támaszát a külföldi hitelezők jelentik, miközben maguk az amerikaiak megtakarításai nem növekednek.

2007. január. 23. 17:44
Nixoni mélységbe zuhant Bush népszerűsége
Tech
hvg.hu
2006. március. 28. 12:10
A Pentagon távirányítható rovarhadsereg felállítását tervezi
Világ
MTI
2007. január. 11. 08:53
A demokratáknak nagyon nem tetszik Bush új iraki stratégiája
Világ
MTI
2007. január. 10. 19:31
Bush 21500 katonát küld Irakba
Világ
MTI
2007. január. 26. 16:15