2006. november. 13. 19:18 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 13. 19:22 Világ

Holokauszt-túlélőket követett meg egy SS-őr unokája

Az Jediót Ahronót című izraeli lap arról számol be, hogy a 27 éves Robin Pfarrkircher találkozott egy öregek számára fenntartott otthonban a 82 éves, magyar származású Lili Kertis-szel, aki 1944 augusztusától 1945 márciusáig volt a Bréma melletti obernheidei külső tábor foglya. Pfarrkircher nagyapja ebben a táborban volt felügyelő.

"Először nem értettem, hogy mit akar" - számolt be a német fiatalemberrel lezajlott találkozójáról Lili Kertis. "Lassanként azonban felfogtam tettének mozgatórugóit, s nagyon közel kerültünk egymáshoz" - közölte az idős hölgy a Jediót Ahronóttal.

A Frankfurt melletti Reinheimből származó Robin Pfarrkircher elmesélte, hogy még kicsi volt, amikor a nagyapja meghalt. Csak később látott fényképeket az SS-uniformisban pózoló nagyapáról, s kezdett el kérdezni. Az egykori obernheidei tábor még élő foglyainak a felkutatása hónapokba tellett.

Lili Kertis mindenesetre nem emlékezett Pfarrkircher nagyapjára. "Hogyan is ismerhettük volna mi, zsidó női foglyok a német őröket. Még az arcukba se volt szabad nézni, ütleg járt volna ezért" - mondta.

Robin Pfarrkircher az otthonban rendezett ebéden a holokauszt többi túlélőjétől is bocsánatot kért. "Mindnyájan könnyekig meg voltunk hatva" - mondta az egyik résztvevő az izraeli újságnak.

Robin Pfarrkircher két hétig akar Izraelben maradni, s az egykori obernheidei tábor minél több túlélőjével szeretne találkozni.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.