2006. november. 08. 09:07 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 08. 09:12 Világ

A Demokrata Párt többséget szerezett az amerikai képviselőházban

Az ellenzéki Demokrata Párt vezet az előzetes részeredmények szerda hajnalban közzétett első hírügynökségi összesítése szerint a félidős kongresszusi választásokon az Egyesült Államokban. A hírtelevíziók pedig már kész tényként jelentették be a demokraták képviselőházi többségét.

A képviselőház 435 helyéből az eddig ismert előzetes részeredmények szerint 62 mandátumot szereztek meg a demokrata párti jelöltek, a Republikánus Pártnak eddig 56 képviselői helye van.

A 100 fős szenátusban – ahol 33 mandátum sorsáról döntöttek kedden – egyelőre tartják vezető helyüket a republikánusok, akiknek az eddig ismert eredmények szerint 44 mandátumuk van, a Demokrata Párt 41 szenátori helyével szemben. Egy választókerületben független jelölt győzött.

A demokrata párti jelölteknek sikerült Pennsylvania, Rhode Island és Ohio államban három mandátumot elhódítaniuk a republikánusoktól a szükséges 15-ből a képviselőházban, de a kulcsfontosságú tennessee-i és virginiai szenátori választókerületekben szoros versenyben továbbra is vezetnek a republikánusok.

A 36 államban folyó kormányzóválasztáson a demokrata párti jelöltek Massachusett, Ohio és New York államot visszahódították a republikánusoktól, és sikerült megtartaniuk Michigant. Viszont újraválasztották a republikánus Arnold Schwarzeneggert Kalifornia állam kormányzójává, akinek a demokrata párti Phil Angelidest sikerült legyőzni.

Újraválasztották Hillary Clinton demokrata párti szenátort is New York államban. Bill Clinton volt elnök felesége közel 30 millió dollárt költött a kampányára, jóval többet, mint bármelyik versenytársa, annak ellenére, hogy kevésbé veszélyes ellenféllel állt szemben: a republikánus John Spencer kampánykiadása mindössze 4,8 millió dollár volt.

Újraválasztották John Lieberman connecticuti független szenátort is az amerikai média jelentése szerint. Lieberman, aki Ned Lamont demokrata párti és a Alan Schlesinger republikánus jelöltettek volt versenyben, ígéretet tett, hogy újraválasztása esetén a demokrata pártiakkal szavaz majd együtt.

A demokrata párti Keith Ellison személyében Minnesotában megválasztották az amerikai képviselőház első muzulmán tagját. A 43 éves feketebőrű ügyvéd sajnálkozását fejezte ki, hogy a vallása iránt tanúsított érdeklődés miatt háttérbe szorult a programja, amelyben a szegények védelmét, általános egészségbiztosítási rendszert és a megújuló energiaforrások fejlesztését tűzte ki célul.

A képviselőházi többséget 1994-ben szerezte meg a Republikánus Párt, a szenátus 2002 óta van a kormányzó párt kezében. Előbbiben 15-tel, utóbbiban 6-tal több mandátumot kell megszerezniük a demokratáknak a győzelemhez.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.