2006. október. 19. 08:36 MTA Utolsó frissítés: 2006. október. 19. 08:38 Világ

Hadbíróság elé állítanak négy amerikai katonát

Hadbíróság elé állítanak az Egyesült Államokban négy katonát azzal a váddal, hogy megerőszakoltak, majd családjával együtt meggyilkoltak egy 14 éves lányt Irakban - közölte szerdán az amerikai hadsereg.

A bűncselekmény márciusban történt a Bagdadtól harminc kilométerre délre fekvő Mahmudíjában. A négyből két vádlottra halálbüntetést kért az ügyészség. A vádirat szerint a támadás előre eltervezett volt, a katonák álöltözetről is gondoskodtak, és felgyújtották a lány holttestét, hogy megsemmisítsék a bizonyítékokat. Szintén hadbíróság előtt emelnek vádat négy másik amerikai katona ellen, akik iraki őrizeteseket öltek meg egy faluban végrehajtott razzia során.
Hirdetés