2006. május. 31. 16:57 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 31. 17:01 Világ

Amerikai katonák megtorlásul végeztek ki 24 civilt

Egytől egyig lőtt seb okozta mind a 24 polgári személy halálát tavaly novemberben az iraki Hadíszában, nem pedig az út szélén elrejtett pokolgép, amint azt amerikai tengerészgyalogosok állították - közölte szerdai számában a The New York Times. A lapok szerint megtorlásul végezték ki a civileket.

A vizsgálatot végző katonai illetékesek is bizonyítottnak látják már a lap szerint, hogy a tengerészgyalogosok 24 civilt, köztük nőket és gyerekeket öltek meg bármiféle ok nélkül.

Név nélkül, magas rangú katonákra hivatkozva a napilap arról számol be, hogy a megtekintett halotti bizonyítványok tanúsága szerint az irakiakkal fej- vagy mell-lövés végzett. A Gregory Watt ezredes vezette bizottság annak is utánajárt, hogy az események után néhány héttel 38 ezer dollárt fizettek ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A Fehér Ház szóvivője szerdán arról biztosította az újságírókat, hogy a vizsgálat lezárultával a Hadíszában történtekről minden részletet közzé fognak tenni. 

A Time magazin volt a első, amely - idén márciusban - hírt adott arról, hogy amerikai tengerészgyalogok egy bajtársuk haláláért megtorlásul 24 polgári személyt öltek meg hidegvérrel, majd az ügyet megpróbálták eltussolni. George Bush amerikai elnök szóvivőjének közlése szerint akkor szerzett tudomást az esetről, amikor a Time telefonon érdeklődni kezdett a Fehér Háznál.

Irak új washingtoni nagykövetének 21 éves egyetemista unokaöccsét valamivel korábban, tavaly júniusban ugyancsak Hadíszában ugyancsak amerikai tengerészgyalogosok ölték meg - ezt maga a nagykövet, Samir al-Sumaidaie mondta kedden a CNN televíziónak, alig néhány órával azután, hogy átadta megbízólevelét George Bush amerikai elnöknek.

"Úgy gondolom, unokaöcsémet szándékosan ölték meg, anélkül, hogy arra okot adott volna - hangoztatta. - Házról házra jártak, az unokaöcsém nyitott nekik ajtót. Anyja és testvérei is ott voltak, amikor lelőtték." Hozzátette, hogy a hivatalos amerikai vizsgálat szerint a tengerészgyalogosok ártatlanok voltak, de ő nem ért egyet ezzel a következtetéssel. Azt is megemlítette, hogy nem sokkal később három másik fegyvertelen fiatalt is lelőttek a tengerészgyalogosok, akik aligha jelenthettek veszélyt rájuk.
 
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.