2006. október. 19. 10:15
MTI
Utolsó frissítés: 2006. október. 19. 09:01
Világ
4,2 millió afrikai gyermek maradt árván az AIDS miatt
Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint mintegy 4,2 millió gyermek vesztette el szüleit az AIDS-betegség következtében Nyugat- és Közép-Afrikában, és ezekre az árvákra mindeddig nagyon kevés figyelmet fordítottak - derült ki egy Dakarban tartott nemzetközi konferencián, amelyen a járvány által közvetlenül vagy közvetve érintett gyermekek jobb ellátásának lehetőségeit vitatták meg.
Nyugat- és Közép-Afrikai 24 országban mintegy 680 ezer gyermek fertőződött meg a gyógyíthatatlan betegséget előidéző HIV-vírussal vagy betegedett meg máris az AIDS-ben. A 600 ezer szeropozitív várandós anyának mindössze 1,3 százaléka részesül antiretrovirális kezelésben, amelyre azért van szükség, hogy megakadályozzák a magzat megfertőződését. Tavaly újabb több mint 220 ezer gyermek fertőződött meg, 170 ezer pedig meghalt a betegségben - mondta el Esther Guluma, az UNICEF nyugat- és közép-afrikai regionális irodájának vezetője.
Meskerem Grunitzky-Bekele, az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség (UNAIDS) regionális igazgatója rámutatott, hogy a gyermekek képezik a járvány rejtett oldalát, még azokban az országokban is, amelyekben nem olyan elterjedt a betegség. A népességnek ez a része valóban nem jut hozzá a szükséges gyógykezeléshez, és nem terjednek ki rá a megelőzést szolgáló programok.
Sosthene Bucyana, az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) nyugat-afrikai ügyekben illetékes munkatársa kiemelte, hogy az anyagi források megvannak, de a gyermekek eddig nem álltak a figyelem előterében. Az AIDS/HIV elleni küzdelemben részt vevő civil szervezetek maguk is elismerik, hogy a gyermekeket célzó akcióik jelentéktelennek minősíthetőek.
Ezzel a helyzettel szemben a tanácskozás résztvevői - az UNICEF, az UNAIDS, a Világélelmezési Program és több nem kormányzati szervezet - szerdán közzétett nyilatkozatukban a civil szervezetekkel való együttműködés megerősítését szorgalmazták, hogy megfelelő módon gondoskodjanak az AIDS/HIV által érintett gyermekekről.

Plázs
euractiv.hu
2006. október. 03. 09:23
Hogyan terjed valójában az AIDS?
Tech
hvg.hu
2006. október. 05. 17:17
Magyar képviselő véleményezi az uniós AIDS-akciótervet
Plázs
MTI
2006. augusztus. 01. 17:35
Sziget - Nem lesz AIDS-szűrés?
Hét nap
2006. augusztus. 16. 00:00
25 ÉVES AZ AIDS
Világ
MTI
2006. augusztus. 15. 11:12
Az AIDS már a fekete közösség betegsége az USA-ban
Plázs
MTI
2006. augusztus. 18. 17:17
Divat lett az AIDS
Plázs
MTI
2006. szeptember. 05. 15:19
AIDS elleni szert fejlesztettek ki
Plázs
MTI
2006. augusztus. 16. 13:16
Botrány az AIDS-konferencián
Plázs
MTI
2006. augusztus. 02. 15:03