2006. augusztus. 24. 13:00 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 24. 13:03 Világ

Megvan a német vonatrobbantási kísérletek újabb gyanúsítottja

Őrizetbe vették a németországi vasúti merényletkísérletek második gyanúsítottját is – jelentette be Karlsruhéban a szövetségi ügyészség.

A tájékoztatás szerint a 19 éves, libanoni állampolgárságú Dzsihad Hamad a libanoni kikötővárosban, Tripoliban adta fel magát kora reggel a helyi biztonsági szerveknek. Előzőleg a német hatóságok nemzetközi letartóztatási parancsot adtak ki ellene. A német ügyészség közölte, hogy lépéseket tesz a gyanúsított kiadatása érdekében.

A két feltételezett merénylőről videofelvétel készült. Egyiküket a hatóságok ennek alapján már a múlt hét végén, Kielben őrizetbe vették. Azóta többszörös gyilkossági kísérlet, továbbá egy terrorista szervezetben betöltött tagság miatt vádat emeltek ellene.

A hatóságok közlése szerint ugyanilyen címen várható a vádemelés a másik, napokkal ezelőtt Németországból külföldre szökött gyanúsított ügyében is, mielőbbi remélt kiadatása után.

A két terheltet azzal vádolják, hogy július 31-én merénylet kíséreltek meg egy dortmundi és egy koblenzi regionális vonaton, ahol robbanószerkezeteket tartalmazó bőröndöket helyeztek el. A bőröndöket távirányítással kívánták felrobbantani, a merényletek azonban "műszaki hiba" miatt nem sikerültek.

Csütörtöki értesülések szerint a libanoni biztonsági szervek által a nap folyamán őrizetbe vett Dzsihad Hamad kölni lakásában robbanószerek, illetve gyújtószerkezetek előállítására vonatkozó dokumentumokat találtak.

A rendőrség szerint bizonyított az is, hogy nem magányos tettesekről van szó, ezért cinkosaik után is nyomoznak. Gyanú szerint egy Németországban korábban már betiltott, de gyakorlatilag fel nem oszlatott szélsőséges iszlám csoporttal állnak kapcsolatban.

Hirdetés