2006. augusztus. 03. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 03. 08:00 Világ

Juscsenko elfogadta Janukovics kormányfővé jelölését

Elfogadta Viktor Janukovics kormányfővé való jelölését Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtök hajnalban, és ezzel gyakorlatilag lezárult a volt szovjet köztársaságban négy hónapja tartó belpolitikai patthelyzet.

Juscsenko közölte, hogy a parlament elé Janukovics nevét terjeszti, hogy a törvényhozás szentesítse a Moszkva-barát politikus miniszterelnöki kinevezését - jelentette be az államfő az ukrán televízióban.

Juscsenko két órával azt követően jelentette be döntését, hogy lejárt az a határidő, amíg meg kellett neveznie az új kormányfő személyét vagy fel kellett volna oszlatnia a parlamentet. Juscsenko megfogalmazása szerint az ukrán politikai elitnek most esélye nyílt arra, hogy egyesítse a Dnyepr két partját, azaz utalt arra, hogy az ország keleti fele oroszpárti, míg a nyugati országrész inkább az európai integráció híve. Juscsenko jelezte: azt követően döntött Janukovics személye mellett, hogy a politikus beleegyezett abba, hogy aláír egy memorandumot az ország egységének megteremtéséről.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.