2005. november. 20. 18:04 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 20. 18:05 Világ

Kijevben több százan tüntettek Juscsenko ellen

Több száz baloldali tüntető orosz zászlókat lengetve vonult fel vasárnap Kijev utcáin, tiltakozva az ellen, hogy a kormány ünnepnappá szándékozik nyilvánítani a narancsszínű forradalom kezdetének napját a közelgő egyéves évfordulón.

Viktor Juscsenko ukrán elnök szombat esti rádióbeszédében bejelentette, hogy hamarosan aláírja azt a rendeletet, melyben a szabadság napjává nyilvánítja november 22-ét. Emlékeztetett arra, hogy a demokráciért folytatott harc még nem ért véget, az országban még sok a probléma. Az előrehaladáshoz idő kell, miközben megjelent "a legnagyobb vétek", a hitetlenkedés és a csalódottság, pedig az egy évvel ezelőtti jelszavak nem kevésbé aktuálisak - hangsúlyozta az ukrán elnök.

Ukrajnában kedden ünneplik a narancsszínű forradalom kezdetét jelentő tömeges tiltakozások egyéves évfordulóját; a  Nyugat-barát Juscsenko ennek nyomán jutott hatalomra.

A vasárnapi kijevi baloldali tüntetéseket a radikális Haladó Szocialista Párt rendezte, amely meleg kapcsolatokat ápol Oroszországgal, és rossz szemmel nézi a Nyugattal kialakított szorosabb viszonyt. A felvonulók Juscsenko-ellenes jelszavakat kiáltoztak, néhányan orosz cárok és Joszif Sztálin szovjet diktátor képét emelték a magasba.

Kormányellenes tüntetések voltak vasárnap Donyeck megye több városában is, ahol a Régiók Pártja aktivistái "A Donyec-medence nem váltott színt" jelmondattal tiltakoztak a narancsszínű forradalom évfordulójának megünneplése ellen. A Donyeck városában rendezett nagygyűlésen közzétették a november elején, a megye 36 városának csaknem 40 ezer lakója körében rendezett közvélemény-kutatás végeredményét, mely szerint a megkérdezettek 91,2 százaléka a kék színre szavazott (ez az ellenzéki "régiósok" színe), s csupán 2,4 százalék voksolt a narancs színre.

A krími autonóm terület központjában, Szimferopolban viszont a nemzeti-demokratikus pártokat tömörítő, Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk rendezett négyezres nagygyűlést, melyen a félsziget különböző részeiből érkezett résztvevők, köztük a krími tatárok képviselői a jelenlegi hatalmat éltették, és határozatot fogadtak el, követelve a korrupcióellenes harc folytatását, a 2004-es választási csalások elkövetőinek megbüntetését és a képviselői mentelmi jog, illetve a hivatalnoki kiváltságok megszüntetését.

Korábban a Szövetség nevű ellenzéki párt mintegy kétezer híve ugyanott kormányellenes tüntetést tartott, kárhoztatva azokat a politikusokat, akiket a narancsszínű forradalom hullámai emeltek hatalomra.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.