2006. július. 20. 19:15 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 20. 22:48 Világ

Egy belga orvos szerint Izrael vegyi fegyvereket vet be Libanonban

Izrael vegyi fegyvereket vet be libanoni hadjárata során - legalábbis ezt állítja egy belga-libanoni orvos, aki szokatlan holttestekre alapozza véleményét.

A Szaida (Szidón) városában kórházat igazgató Basir Sam, telefonon nyilatkozott a helyszínről. Az orvos, aki szerint Izrael vegyi fegyvereket használ, arra hivatkozott, hogy néhány, általa látott holttest teljesen szokatlannak bizonyult. A bombák robbanása ellenére nem volt jele rajtuk lökéshullámnak, vérzésnek, a haj, s néha még a szakáll, a bajusz is teljes épségben maradt. A bőr pedig feketére színeződött, de nem volt megégve. Mint elmondta, hétfőn nyolc, múmia-szerű holttestet vittek be kórházába, ezekről fotókat is készítettek.

"Az az érzésem, hogy a bőrön keresztül valamilyen mérgező anyag jutott be a testbe. S ilyenkor szinte teljesen bizonyos a halál" - mondta. Michel Aoun volt libanoni miniszterelnök - szintén telefonon nyilatkozva - arról számolt be a sajtókonferencián, hogy híreket kapott gázt tartalmazó bombák bevetéséről. Aoun egyébként úgy tudja, hogy a libanoni konfliktus kezdete óta a közel-keleti országban 350 ember halt meg, a sebesültek száma pedig ezer.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.