2006. július. 19. 11:44 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 19. 11:46 Világ

Mladics Belgrádban bujkált?

Ratko Mladic újbelgrádi lakásokban bujkált szerb lapértesülés szerint. A belgrádi ügyészség a múlt pénteken emelt vádat Mladic tíz feltételezett segítője ellen.

Ez év elejéig a szerbiai főváros Újbelgrád nevű negyedében bujkált Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok, akit a srebrenicai népirtás és Szarajevó lövetése miatt köröz a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) - írta szerdán a Politika című belgrádi napilap. Az újság értesülései szerint Mladic egykori tíz bújtatójának titkosított vádiratában az áll, hogy a hágai szökevény 2002 közepétől az idei év elejéig a főváros Újbelgrád negyedében található öt - vagy annál több - lakásban bujkált. Segítői fizették a viszonylag szerény ingatlanok bérleti díját, legfeljebb négyszáz eurót havonta. Ugyanők látták el Mladicot élelemmel. A vádiratban szerepel a lakások címe is.

A belgrádi ügyészség a múlt pénteken emelt vádat Mladics tíz feltételezett segítője ellen, akiket az év eleje óta tartóztattak le különböző szerbiai helyszíneken. A hatóságok államtitoknak minősítették ügyüket, titkos a vádirat is, és nyilvánvalóan a per is a nyilvánosság kizárásával zajlik majd. A szóban forgó személyeket bűntény elkövetésével vádolt személy segítésével vádolják. A vádemelés után hármukat szabadlábra helyezték, heten előzetes letartóztatásban maradtak.

A Politika úgy tudja, hogy a legkeresettebb hágai vádlott bujkálásának megszervezésében kulcsszerepet játszott Jovan Djogo, a boszniai szerb hadsereg nyugalmazott tisztje, akit a tábornok segítői közül elsőként, január végén tartóztattak le. Ő volt az, aki 2002 júniusától bujtatni kezdte a tábornokot.

Belgrádi kormányilletékesek már korábban elismerték, hogy az említett időpontig Mladics a hadsereg létesítményeiben bujkált, de megvonták tőle a "vendégszeretetet", mivel két hónappal korábban a jugoszláv parlament hosszú vajúdás után elfogadta a Hágával való együttműködésről szóló törvényt.

Az Európai Unió május elején megszakította a Szerbiával folytatott társulási tárgyalásokat, miután a belgrádi fogadkozások ellenére a szerb hatóságok április végéig nem fogták el a "srebrenicai hóhért". A szerb kormány az elmúlt hetekben cselekvési tervet készített a tábornok és más hágai vádlottak felkutatására, de nem tudni, hogy a Brüsszel elé tárt dokumentum elegendő lesz-e a tárgyalási folyamat felújításához.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.