2006. május. 04. 19:06 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 05. 14:47 Világ

A szerbek tulajdonképpen tudták, hol van Mladics

A szerb hatóságok előtt ismert már, hogy a tavalyi év végéig hol tartózkodott Ratko Mladic egykori boszniai hadseregparancsnok, de azóta nyoma veszett a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolt tábornoknak - jelentette be Predrag Bubalo szerbiai gazdasági miniszter a kormány csütörtöki ülése után.

Bubalo szerint Mladicnak eleinte közel ötven főből álló hálózat segített a bujkálásban, támogatóinak a köre időközben tíz személyre szűkűlt, akik közül ötöt az elmúlt hetekben letartóztattak a hatóságok.

A Mladic-üggyel foglalkozó kormányülés után Bubalo azt is nyilvánosságra hozta, hogy a hatóságok teljesen "rekonstruálták" a tábornok mozgását 2002 áprilisától egészen a tavalyi év végéig, de nem tudni, hogy hol bujkált a szökevény az elmúlt hónapokban.

"A 2005-ös esztendő végétől nem tudni, hogy hol van. Talán Szerbiában, talán másutt" – mondta Bubalo, aki megerősítette, hogy a hatóságok szétverték Mladic támogatóinak hálózatát, a tábornok jelenleg egyedül bujkál, ami - tette hozzá - rendkívül nehéz dolog.

Mladic bujkálásának történetében merőben új az az információ, hogy a hatóságok tudják, hol tartózkodott a tavalyi év végéig. Két hónappal ezelőtt a hadsereg biztonsági szolgálata (VBA) által készített jelentésben még 2002 júniusa volt megjelölve utolsó időpontként. A VBA szerint Mladic addig a hadsereg egyes tisztjeinek védelmét élvezte, de az említett időpontban távoznia kellett a neki védelmet nyújtó katonai létesítményekből, mivel a jugoszláv parlament három hónappal korábban, 2002 áprilisában elfogadta a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről szóló törvényt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.