2006. július. 17. 18:56 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 17. 18:59 Világ

Megint körözik Milosevics özvegyét

Ismét körözést rendelt el a belgrádi kerületi bíróság Szlobodan Milosevics néhai jugoszláv és szerb elnök ingatlanüzérkedéssel vádolt özvegye, Mirjana Markovics ellen.

A 2003 áprilisában elrendelt előzetes letartóztatás alapján a belügyminisztérium ismét körözést ad ki a vádlott ellen. Markovics asszonyt azzal vádolják, hogy közbenjárására unokájának dadája törvénytelenül kapott lakást az állami vagyonügynökségtől. Az egykori jugoszláv "first lady" 2003 februárjában elhagyta az országot, két hónapra rá a hatóságok Interpol-körözést adtak ki ellene, illetve távollétében elrendelték előzetes letartóztatását.
 
Az idén március 15-én a bíróság óvadék ellenében visszavonta a körözést, hogy az özvegy megjelenhessen férje temetésén. Az ügyvédek 15 ezer eurós óvadékkal kezeskedtek azért, hogy védencük megjelenik a március 23-án folytatódó perén, de  Mirjana Markovics végül a temetésre sem érkezett meg Belgrádba.

Milosevics halála után kiderült, hogy igaz az, amiről a belgrádi és a moszkvai sajtó többször is írt, jelesül, hogy az özvegy fiával, Markóval együtt Oroszországban tartózkodik. Mindmáig nem világos azonban, hogy az orosz hatóságok eddig miért nem tettek eleget az Interpol által kiadott elfogatási parancsnak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.